Ennyiért ajándék? – Lágy hibrid Opel Frontera teszt

Két ütőkártyája lehet az új Fronterának. Egyrészt az ára. Másrészt ennyiért hétüléses személyautót vásárolni nem egyszerű feladat, bár éppen az azonos platformra épülő testvérmodell ilyen szempontból komoly fejfájást okozhat az Opelnek. Viszont az alábbiakban nem a szükségülésekkel ellátott verzióról lesz szó, mivel nálam az ötüléses járt. Ha pedig az elektromos Frontera (is) érdekel, akkor az arról szóló tesztünk ide kattintva olvasható.  Most azonban nézzük meg, mennyire lehet jó választás a benzines Frontera!

Semmi villogás

Nehéz bármi karaktereset találni az új Frontera formatervében, de a fekete vizor az Opel más típusaihoz hasonlóan itt is látható. Edition felszereltségi szinten szürke, GS csomaggal pedig fekete márkajelzés kerül középre. Oldalról nézve zavarba ejtően hasonlít a „fogaskerekes platformtársra, viszont az első fényszórók jól illenek az Opel egyenarculatába. A 16 colos, kifejezetten látványos acélfelnik is mentik a helyzetet, amelyek fekete felnikupakján ott virít a márkajelzés. Ám szerintem a leglátványosabb az autó hátsója. A márka- és típusjelzés nem hivalkodó, a lámpatestek pedig itt is kifejezetten jól sikerültek. A tesztautón a kéttónusú fényezés is dob egy keveset, a fehér tető kiemeli az apró légterelőt a csomagtér-ajtón.  

Funkcionalitás, semmi más

A műszerfalon a 10 colos digitális műszeregység minden esetben alap, viszont a 10 colos multimédiás érintőképernyő a magasabb felszereltségi csomagokhoz jár. Persze könnyen lehet, a célcsoport az alapáras telefontartóval is beéri. De a digitalizáltabb vásárlóknak nagy segítség a vezeték nélküli töltőpad, illetve a vezeték nélkül integrálható Android Auto és Apple CarPlay. Persze adott a gyári navigáció is, ezt leszámítva viszont nem sok menüpontot találni az infotainment rendszerben. Utóbbi viszont véletlenül sem negatívum. Sőt, örvendetes, hogy teljes értékű, hagyományos nyomógombokkal kezelhető a klímapanel. Ugyanakkor az utastérben tetten érhető a spórolás, persze ebben a kategóriában amúgy sem érdemes prémium anyaghasználatra számítani. Nincs kulcs nélküli indítás, viszont a kormány tapintása kifejezetten kellemes, a két ülés közötti konzol pedig a Stellantis termékeknél megszokott kialakítású, igaz itt nincs üzemmódválasztó.   Az első ülések kárpitozása sokat dob az utastér hangulatán, viszont a kényelmük nem hozza az Opelektől korábban megszokott, AGR minősítésű szintet. A deréktámaszok vastagsága mondjuk jó, de a combtámasz talán lehetne egy kicsit vastagabb. Ugyanakkor fontos kiemelnem, hosszabb utak után sem vált kényelmetlenné, de ennél házon belül is akadnak jobb megoldások – például a Mokkában.   A második sorban két felnőtt kényelmesen elfér egymás mellett. A magasra húzott tetővonal miatt az átlagosnál magasabb személyek feje sem fog a tetőkárpitba érni, de a lábtér is elfogadható. Anyaghasználat terén szintén nincs meglepetés: az ajtópanelek kopogós, fröccsöntött műanyagból állnak. Viszont piros pont, hogy a hátul utazóknak is jut két USB-C csatlakozó. A lágy hibrid kivitel 330 ezer forintos felár ellenében rendelhető hétülésesként is. Viszont ahogyan említettem a tesztpéldányban csupán 5 személy utazhat, így a csomagtér mérete 460 liter, amely a 60-40 arányban dönthető ülések lehajtásával 1600 literre bővíthető.

Mi hajtja?

A Frontera orrában 1,2 literes, háromhengeres benzines erőforrás található, amely önmagában 136 lóerő leadására képes. Ehhez társul egy kis villany rásegítés 21 lóval, így a rendszerteljesítmény 145 lóerő és 230 newtonméter. A vezetési érzete alapján olyan autót próbáltak tervezni, ami semmiben nem kiemelkedő, de nem is rossz. Tehát a legszélesebb vásárlói körnek elfogadható. A kormánymű steril, nem ad túl sok visszajelzést, cserébe legalább pontosan manőverezhető vele a jármű. Az 1,3 tonnás üres tömeghez viszonyítva az ereje bőven elég, a villanymotornak köszönhetően pedig a 0-50 km/óra is meglepően könnyedén megy neki – a többi közlekedő legnagyobb meglepetésére. A 16 colos felnik és a ballonos abroncsok miatt a magyar utakon is jól boldogul, ennél nagyobb kerekeket és peresebb gumikat nem érdemes rá tenni – bár ennél csupán egy mérettel lehet nagyobbat rendelni. A tesztidőszak során főként urbánus és elővárosi környezetben használtam, nem is kérdés, ilyen közegben érzi jól magát igazán. Hiába a „felfújt” karosszéria, a Smart Car platformra épülő Opellel pofonegyszerű parkolni, hiszen mindössze 4,3 méter hosszú, de a szélessége sem haladja meg az 1,9 métert. Mindössze a hatfokozatú automata váltó miatt nem makulátlan az összkép, ugyanis ez főként a 10 és 30 km/óra közötti sebességtartományban hajlamos indokolatlanul rángatni, mintha a rendszer nem tudná eldönteni, most épp felfelé vagy lefelé kell kapcsolnia. Szerencsére nagyobb tempónál a probléma nem üti fel a fejét. A gyári adatok szerint a kombinált fogyasztás 5,2-5,3 liter/100 kilométerre jön ki. Nos, nálam 6,92 literre jött ki a matek a fentebb említett városi/elővárosi forgatagban.

Mennyibe kerül?

Ezen sorok írásakor kedvezménnyel vihető haza a Frontera. Az Edition felszereltségi szinttel 8 790 000 forintról indulhat, viszont a tesztautóba az erősebb hajtáslánc került. Így 9 220 000 forintra módosul a vételár, a különböző extrákkal pedig 10 360 000 forintra jön ki a végösszeg.

Kinek lehet jó választás?

A hétüléses változat esetében adja magát a kérdésre a válasz, hiszen 10 millió forint alatt nehéz ennyi fotellel új autót találni. Az ötüléses pedig kisebb családok számára ideális. Számukra a Frontera bőségesen elég lesz, a hétüléses felárából pedig gazdagabban felszerelhető. Persze, az már más kérdés, hogy az Opel crossoverére mennyire húzható rá az olcsó kifejezés, de ha azt nézzük, hogy más márkáknál ennyiért egy fapados ferdehátút lehet kihozni a szalonból, máris szebb az árcédula.