Erősebb motort kapott a Karoq sportos kivitele

    0
    1

    A legtöbb energiát és erőforrást most az SUV-kba fektetnek a Skodánál, rövid időn belül érkezett a nagyobb Kodiaq Scout és Sportline felszereltsége, pár napja pedig a kisebb Karoq is megkapta a kirándulóruhát. Most pedig itt az aszfaltbetyár kivitel, vagyis a Karoq Sportline, ami már külsőre is eléggé megkapó. A vörös fényezés is rátesz egy lapáttal, ám így jól látszik, hogy nincs nyers körbeműanyagozás és a lökhárítók teljes egészében fényezettek, valamint ott vannak az egyedi Sportline emblémák és a fekete kiegészítő elemek is. 19 colos kerékszettet kap, ám ami az igazi lényeg, az itt is a géptető alatt rejtőzik.
    [BANNER type="1"]
    A Karoq Sportline-hoz elérhető lesz a 2,0 literes TSI turbós benzinmotor 190 lóerős változata, amit a többi felszereltséghez kérni sem lehet. 1,5-ös 150 lóerős benzines, valamint 2,0 literes 150 és 190 lóerős dízelmotorral is elérhető lesz. A gyengébbekhez alap a hatfokozatú kézi váltó, az erősebbekhez hétfokozatú duplakuplungos automata jár, valamint összkerékhajtás is kérhető. Utasterében új technológiájú szivacsokat használtak az ülések töméséhez, melyek kevésbé hajlamosak a forrósodásra tűző napon, valamint a kárpit is a Sportline csomag sajátja. Felárért itt is elérhető a Skoda első digitális műszeregysége, ám itt egy további nézettel toldották meg a választható grafikát, egy az Audiéhoz hasonló középre helyezett fordulatszámmérős monitort is nézhetünk. A Karoq Scout és Sportline októberben mutatkozik be élőben.