Idén jelent meg a CLA Shooting Brake, így annak 360 lóerős AMG változata is, de már most kapott egy kis erősítést. Az A 45 AMG után a teljes A-sorozat AMG kiadásaival egyetemben 381 lovas lett
Miként arról nemrégiben beszámoltunk, megkapta három év után kötelező ciklusközi frissítését a Mercedes-Benz A-osztálya, s így annak A 45 AMG csúcsváltozata is. Utóbbiban a 2,0 literes turbómotor teljesítménye 360-ról 381 lóerőre nőtt, a csúcsnyomaték 450-ről 475 newtonméterre emelkedett. Bár az azonos alapú modellek, így a CLA kupélimuzin és Shooting Brake, valamint a GLA szabadidő-autó még nem érettek meg a frissítésre, AMG-verzióik megkapják a technikai változtatásokat.[BANNER type="1"]
A CLA 45 AMG már 4,2 másodperc alatt, a korábbi változatnál 0,4 másodperccel gyorsabban eléri a 100 km/órás tempót
Ennek megfelelően mostantól azok is 381 lóerősek lesznek, s módosított, rövidített harmadik, negyedik, ötödik, hatodik és hetedik fokozattal kapják az AMG Speedshift DCT duplakuplungos váltót, mely mostantól még gyorsabb kapcsolásokat ígér. További újdonság az alapáras forgókapcsoló, mely a váltót hangolja Sport, Sport+ és Individual állásokra. Feláras (2618 euró, azaz mintegy 0,8 millió forint) az AMG Dynamic Plus csomag, amely sperrdiffit és állítható keménységű lengéscsillapítókkal szerelt AMG Ride Control névre hallgató sport(osabb)futóművet, valamint rajtautomatikát ad.
Míg a CLA 45 AMG Shooting Brake százra gyorsulási ideje 4,3, a GLA 45 AMG értéke 4,4 másodperc – esetükben is javult a menetdinamika
Egyéb változtatások egyelőre nincsenek a CLA és a GLA AMG változatainál, de a Mercedes természetesen már most kilátásba helyezte az A esetén hozott frissítéseket. Idővel azokat is megkapják a keresztmotoros, alapból elöl, az AMG esetén persze minden kereküknél hajtott kisméretű Mercedesek.








A kipufogórendszer hangolásával is kezdhetnének valamit, mert a márka presztízséhez mérten elég gyatrán szól. Nemrégen épp egy CLA AMG változat húzott el mellettem, nem volt valami kellemes hallani.