hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapEurópába jön, ide nem: Chevrolet Spark EV

Európába jön, ide nem: Chevrolet Spark EV




A meglepően fickós, döbbenetesen áramerős kis Chevrolet Spark elektromos, zéró-emissziós szupermini a tavalyi Los Angeles-i Autószalonon debütált, Európában pedig először márciusban, Genfben lesz megcsodálható. Bizony, csodaszámba fog menni, mert a 100 km/h-s sebességre 8,5 mp alatt sprintelő Spark EV nagyon nem olyan Spark, mint amilyennek eddig ismertük a csokornyakkendősök városi törpéjét. És nem pusztán a gyorsulása okán.

[BANNER type="1"]



Sajnos jó eséllyel eztán sem fogjuk ismerni, csak képekről, mások beszámolóiból, mert bár úgy hírlik, hogy 2014 elején jön Európába, de csak Európa azon – számottevő – piacaira, ahol van értelme nyomni az elektromos autókat. „Jelenleg egyik elektromos autónak sem tervezett a hazai forgalmazása – írta válaszul kérdésünkre Kaszás Zoltán, a hazai márkaimportőr PR-menedzsere, a többesszám pedig a Volt miatt indokolt – ezek szerint az Opel Ampera párját is csak „szürkéből, Amerikából olcsóért láthatjuk majd itthon.



A Spark EV Amerikában 32 500 dolláros listaáron lesz majd kapható, ami durván 7 millió forintnak felel meg.

István
nem aktív
RELATED ARTICLES

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. „Jelenleg egyik elektromos autónak sem tervezett a hazai forgalmazása”

    Jelenleg egy elektromos autójuk sincs egyáltalán. Mit akar (nem akar) forgalmazni az úr ?

    Voltnál mechanikusan is hajt a bmotor ha szükséges.Tehát nem 100% elektromos.

    Spark még nem kapható.

    Más ???

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular