kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapÉvente fél évvel öregszik a hazai autópark - ez is sok!

Évente fél évvel öregszik a hazai autópark – ez is sok!

Kétszer ilyen rossz is lehetne a helyzet, de ez sem kedvező, a hazai autópark átlagos életkora érezhetően növekszik.


Ha egyetlen új autót sem helyeznének forgalomba itthon, akkor évente pontosan egy évvel emelkedne a hazai autópark átlagos életkora. Ennyire szerencsére nem rossz a helyzet, ám jónak sem nevezhetjük, a hazai autópark átlagos életkora az 1990-es 9 évről mára 12 év fölé emelkedett – soha nem volt még ilyen magas.


Míg a 90-es évek előtt szinte folyamatosan érkeztek a KGST-országokból az új autók, a rendszerváltás idején teljesen átalakult az autópiac. A korábbi csatornák elapadtak, már a keleti autók sem számítottak kellően olcsónak, s mindenki „nyugati” autót áhított. Aki megtehette, újat vásárolt, a többiek pedig használtat, leginkább külföldről. Így aztán növekedni is kezdett a mind nagyobbra duzzadó autópark átlagos életkora, mely 2000-re már 11,8 évre nőtt. Az akkori, még 2,5 millió példány alatti autóállománynak még elegendő volt 130-140 ezer új autó forgalomba helyezése, hogy az addig növekvő átlagéletkor csökkenni kezdhessen.


Újautó-eladások és a hazai autópark átlagéletkorának alakulása (2002-2012)
Jól látható, hogy 2002-től 2006-ig apadt, majd az újautó-eladások visszaesésével ismét emelkedni kezdett a hazai autópark átlagéletkora Jól látható, hogy 2002-től 2006-ig apadt, majd az újautó-eladások visszaesésével ismét emelkedni kezdett a hazai autópark átlagéletkora

A 2000-ben és 2001-ben 11,8 évnél stagnáló átlagos életkor 2002-ben már csupán 11,7 év volt, s a pezsgő, 2003-ban és 2004-ben már évi 200 ezer példány feletti volumenű újautó-piac jelentősen tudta csökkenteni, egészen 2007-ig. Az abban az évben már – első ízben – 3 millió példány felett járó hazai autópark átlagos életkora 10,3 évre apadt. Majd következett az autópiac visszaesése, 2007-ben már csak 159 ezer új autó kelt el itthon, az átlagos életkor pedig növekedni kezdett, 2008-ra még csak 10,4 évre, majd 2008-tól – az eladások bezuhanásától – már jelentősebben, s 2010-ben, 2011-ben már évi fél évvel nőtt a mára 12 év fölé emelkedett átlagos életkor. Közben – az utánpótlás hiánya miatt – az autópark mérete is zsugorodni kezdett, s példányszáma ismét 3 millió alá ment.[BANNER type="1"]
Csaknem 20 évvel ezelőtti szintre esett vissza az autópiac 2010-ben Csaknem 20 évvel ezelőtti szintre esett vissza az autópiac 2010-ben


Az átlagos életkort persze nem csupán az újonnan forgalomba helyezett autók apaszthatják, hanem a külföldről használtan behozott, itthon forgalomba helyezettek is. Ez egyre jelentősebb tényező, hiszen tavaly első ízben a használtan behozott autók száma túlnőtte az újként regisztráltakét. A tavaly beérkezett 53 533 használt autó még nem sokkal, mindössze 474 példánnyal volt több, mint az új autó, ám a használt járgányok beözönlése egyre nagyobb mértékű, idén januárban 3649 új és 4647 használt autó kapott magyar rendszámot.


A használtak fele 10 év feletti, ugyanakkor csak 15 százaléka 6-9 éves, s mintegy harmada 1-5 éves korosztályú, azaz pontosan az a szegmens, amely legjobban hiányzik a hazai használtautó-állományból és -piacról. Ebben a szegmensben nem csak kevés az autó, kevesen is adják el az ilyen korú autójukat, hiszen megfigyelhető, hogy míg korábban a céges, azaz flottavásárlók legtöbbje 3-4 évente cserélte autóit, ma ezen idő akár kétszereséig is megtarthatják azokat.



A külföldről érkező használt autó tehát nem egyértelműen negatív hatás a 2007-ig csökkent, azóta ismételten növekedésben lévő, jelenleg 12 éves átlagos autóéletkorra. A használt példányok között ugyanis vannak kifejezetten fiatal, kevéssé használtak is, pontosan olyanok, amilyenek itthon elvétve, s a korábbiaknál magasabb árakon kaphatók meg. Hiába azonban a fiatal használt autók érkezése, még azok sem pótolhatják az újak fiatalító hatását, így aztán az átlagos életkor növekedése egyelőre szakadatlannak tűnik, s amennyiben az új autók piaca nem tud jelentősen a jelenlegi évi 50 ezer példányos szintje fölé emelkedni, 6 év múlva akár 15 év is lehet az átlagos hazai autó-átlagéletkor.


Mindez számos negatív hatással járhat, noha az nem valószínű, hogy a hazai városok emisszióalapú behajtási korlátozását az átlagos – a mai 12 éves átlagéletkor alapján Euro III-as – szint fölé emeljék, Nyugat-Európában már ma is könnyű belefutni EuroIV-es behajtási zónákba, ahova például az átlagos magyar autókkal nem lehet behajtani. Hiába ad ma a legtöbb autógyártó 12 éves átrozsdásodás elleni garanciát, felette egyre több autós kell majd szembenézzen a korrózióval, illetve autóink nem csak környezetvédelmi, utas- vagy akár gyalogosvédelmi szempontból is mind nagyobb lemaradásba kerülhetnek majd, azaz joggal félhetünk attól, hogy Európa roncsautó-temetője leszünk.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

12 HOZZÁSZÓLÁS

  1. A mindenki által megtapasztalt gazdasági helyzet miatt az átlag ember számára az új autó vásárlás elérhetetlenné vált . Ebből adódóan , mivel autózni viszont sokaknak muszáj , még sokáig marad a kp- s vásárlás , zömében 1 milla ősszegben . Ezért lesz továbbra is népszerű a levetett , nyugati országokból már kitiltott , rissz- rossz állapotú ” vágyálmok ” behozatala és forgalomba hozatala .Egy szó mint száz , lesz ez a átlag életkor mutató magasabb is .

  2. Lehetne újabb az autópark, ha valódi, megfizethető hitelkonstrukcióra adnák az új és a fiatal használt autókat. Ez a mostani hitelezés ez nem járható út. A szemlélettel is baj van, az is újat akart a „0” Ft-os időszakban, akinek egyébként nem is lett volna szüksége autóra, na ezt használták ki a hitelezők. Egy bizonyos kor felett pedig mindegy hány éves az autó, ott már csak a műszaki állapota számít, amit jó állapotban fent is lehet tartani, csak odafigyelés kell. Az ilyen EURO III meg IV és egyéb besorolás értelmetlen, a széttuningolt új autók eleve elveszítik a besorolást, ha valaki egy öreg, de karbantartott autóval jár és az gázüzemű, akkor lehet jobb a károsanyag kibocsátása mint egy újnak. Szemléletváltás kell, hogy lehessen fiatalítani, illetve a régieket is megfelelő szinten kell tartani, ennyi.

  3. Amúgy tartósabbak is már a modern autók. Nekünk van a családban egy 2001-es, egy 2003-as és egy 2005-ös autónk (a két utóbbit újonnan vettük, a legidősebbet 2 évesen).
    Napi használatban vannak, és köszönik szépen, működnek… Sok észérvvel nem tudnám megindokolni a cseréjüket…

  4. Tudom.
    Mátyástól szerettem volna kérni egy olyan statisztikát, hogy mennyi autónak van érvényes vizsgája, illetve mennyit használnak rendszeresen. De gondolom ezt nem olyan könnyű megszerezni. Érzésre kevesebb az utakon a jármű, kisebb a dugó, jobban lehet haladni.

  5. Írhatnátok egy cikket arról, hogy miből áll össze egy új autó ára a gyártói ártól a regisztrált, rendszámozott, blablabla papírokon át egészen a vezethető autóig. Egy kis/közép kategóriás átlagos autó esetében. Szerintem kiderülne miért öregednek.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek