Ez a Toyota mindenen átmegy!

    0
    1

    A Patriot Campers Ausztrália legfiatalabb és legjobb utánfutó-építő vállalkozása. A cég mindössze négyéves fennállása alatt díjak és elégedett ügyfelek tömegét tudhatta magáénak. Legutóbbi aranyérmük után úgy gondolták, ideje építeni egy olyan impozáns vontatójárművet, amely méltó a vállalkozás offroad utánfutóihoz – no meg ahhoz a meglehetősen radikális stílusú televíziós műsorhoz, amelyet időközben a lelkes és tehetséges csapat köré kerítettek.
    Az első lépés a megfelelő donor kiválasztása volt. Mivel a Patriot Camper már korábban is épített olyan túra-terepjárókat, amelyekkel holdbéli tájakon is tökéletes biztonsággal közlekedhetünk, tudták, mihez nyúljanak: a Toyota Land Cruiser 79 (az FJ70 pickup kivitele) minden szempontból tökéletesnek tűnt. Az ausztrál piacon a mai napig árult, szimpla és duplafülkés platós, valamint kombi és „csapatszállító” kivitelben választható modellt egy 4,5 literes, V8-as turbódízel hajtja; teljesítménye gyári állapotában 205 LE, maximális forgatónyomatéka tekintélyes 430 Nm, már 1200/perctől! Ez kiindulási alapnak pont jó volt: nagyobb turbót akasztottak rá, a kipufogót pedig függőlegesen vezették el a fülke mögött, akár a nyergesvontatóknál.
    A rendelkezésre álló erővel ezek után nem volt baja az alkotóknak, annál inkább annak átvitelével: mivel a két hajtott tengelyt kevésnek tartották, hátra beépítettek egy plusz harmadik – hajtott – tengelyt is. És ha már hozzányúltak, mindhárom tengelyt portálhídra emelték, és a kényelem, valamint a változtatható hasmagasság érdekében légrugókkal támasztották meg. A hasmagasság három fokozatban állítható: 10, 15 vagy 20 centiméterrel haladja meg a gyári értéket. Mivel maguk a kerekek sem aprók, no meg az átépítés jelentős pluszterheléssel járt (bár a hátsó váznyúlvány beépítése mindössze 345 kilogramm többletet eredményezett), minden keréken őrült méretű 360 milliméteres féktárcsa és hatdugattyús nyereg gondoskodik a lassításról. [BANNER type="1"] Hat kerék persze ötven százalékkal nagyobb esélyt jelent a defektre is, ezért a teljesen átépített platón két teljes méretű pótkereket találunk (bár nem lehet túl könnyű mutatvány megemelni őket). Az előttük lévő doboz egy 60 literes hűtőszekrény (ne feledjük, a Megatourer Ausztráliában hivatott kalandozni), amelynek áramellátásáról a tetejére szerelt napelemek gondoskodnak. A plató praktikumát oldalra kihúzható tárolórekeszek teszik teljessé.
    Elöl csörlőt, kiegészítő – rettenetes fényerejű – ledes fényszórókat és vontatási pontokat találunk, hátul pedig egy másik csörlő, a plató alól kihúzható tálca, a hátsó terepszög háromszögében pont megbúvó tárolórekeszek, valamint egy 70 literes víztartály kapott helyet. Bár a Megatourer igazi puritán kempingezőnek tűnhet, nem az. Utasterét sárga cérnával varrott fekete bőr/nyersbőr kombó borítja, elöl kagylóüléseket találunk, és természetesen többmonitoros infotainment rendszer is bekerült az újjászületett Land Cruiserbe, ami az alábbi videóban is megcsodálható.
    Előző cikkHazai fejlesztés: okostelefonnal vezettem egy Ford Fiestát
    Következő cikkTanulságos és inspiráló a Volvo fotókiállítása
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.