Ez az autó jól mutatja, mire lenne tényleg szüksége a piacnak

    13
    1
    Lassan a csapból is az folyik, hogy az emelkedő autóárak mellett mind hosszabb szállítási időkkel szembesülnek az autóvásárlók, ha pedig ez nem lenne elég, a gyártók szűkítik kínálatukat. Ma a Peugeot gyönyörűen kecses középkategóriása, az igazi utazóautónak számító 508-as alapvetően háromféle motorral, az 1,2 literes, 130 lóerős háromhengeres benzinessel, az 1,6-os benzinesen alapuló plug-in hybriddel és a 1,5 literes dízellel kapható, utóbbi személyes kedvencem, de az alapárak a benzinessel 12,96, a dízellel 13,58, a plug-in hybriddel pedig 16,22 milliósak. Aki ennek hallatán kiszédül a szalonból, az az Emil Frey M5 Centernél olyan kincsekre lelhet a használtautó-részlegen, amilyen a próbált 508 SW, a Peugeot Minőségi Használtautó programjából. [BANNER type="1"] Nézzük először, milyen autókat, milyen kondíciókkal ad a Peugeot Minőségi Használtautó program! Legfeljebb 8 éves, 180 ezer kilométernél nem többet futott, ellenőrzött előéletű és műszaki állapotú, próbaúton a felmérés során is vizsgált, de persze a vevők számára is bármikor kipróbálható autókat, amelyekre az alap 6 hónapos helyett 12 hónapos garanciát adnak Assistance szolgáltatással együtt. De az utóbbi „BASIC kategórián túl van a „PRO is, ami legfeljebb 3 éves, 65 ezer kilométernél szerényebb futású autókat jelent, a garancia, az assistance, illetve a kapcsolódó szolgáltatások (autóbeszámítás, finanszírozás lehetősége) itt is változatlan, viszont van egy nagyon fontos plusz: a vásárlástól számított 10 hónap vagy 10 ezer kilométer után ingyenesen átvizsgálják az autókat, és ha valami rendellenességet tapasztalnak, a garanciális feltételeknek megfelelően javítják azt. Lényegében ugyanezeket a feltételeket adja Citroën és a DS szintén nemrég startolt használtautó-programja, amelyekhez ugyancsak elsők között csatlakozott az Emil Frey Magyarország. Az általunk elhozott 2,5 éves, 45 ezer kilométert futott 508 SW a PRO kategóriából került ki, valóban újszerű autónak mutatkozott, s mint azt Kispál Kristóf az Emil Frey Magyarország Használt gépjármű értékesítési vezetője elárulta, ezek az autók nem csupán az eleve használt autót keresők számára érdekesek. Több esetben is előfordult már, hogy egy új autót rendelő ügyfél vásárolt magának annak megérkezéséig, arra az „átmeneti akár 1-1,5 évre a Peugeot Minőségi Használtautó programjából, akár hasonló kategóriásat, akár szerényebbet, szerényebb összegért, hiszen nem csak egy jó autót tudott kapni, hanem ahhoz egy garantált beszámítási árat is, amiből aztán ismét egy eladható autó lesz. [BANNER type="2"] Az Emil Frey M5 Centernél a Minősített Használtautó kínálatot böngészve számos érdekességet láthatunk, néhány száz kilométert futott, szinte vadonatúj 2008, 9 éves, de nem egész 50 ezer kilométeres 208-as, de akad idegen márkás Renault Megane vagy épp Jaguar XE is. Utóbbi szintén nem egész 50 ezer kilométert futott, pedig dízel és már 6 éves. Szervizkönyves, leinformálható. Honnan származnak az autók? – kérdezem Kristóftól, ő pedig 3 pillért nevez meg: az Emil Frey Magyarország saját és beszámított autói, „partneri együttműködésekből származók, ami egyszerre jelenti a flottákat, egyszerre az „átmeneti, azaz várakozási időkre eladott, majd visszavásárolt példányokat, valamint persze a teljes Emil Frey cégcsoport saját, tökéletesen karbantartott autói is a programba kerülnek. Az elhozott 508-as egy saját autójuk, 2019-es gyártás, azaz még a sorozat elejéről való, de csak 2020-as forgalomba helyezés, nagy kincse a 2,0 literes, 163 lóerős Blue HDi motor, amihez a 8 fokozatú EAT8 automata társul. 160 lóerő, 400 Nm nyomaték, ami a bő 1,5 tonnás autót 8,5 másodperc alatt tudja 100-ra mozdítani, de ami fontosabb: a 130-140-es autópályatempó a hosszú 8. fokozattal sétatempó, a 226 km/órás végsebesség pedig jól mutatja: még a 180-200-as tartomány sem fárasztó a hajtásláncnak. Sőt, mivel nem egy SUV-ról, hanem egy mindössze 1,42 méter magas, mégis hatalmas, 530 literes alapméretű csomagterű kombiról van szó, a sofőrnek és az utasoknak sem. Hiába keret nélküliek az oldalablakok, a zajszigetelés remek, ami pedig még inkább az, az a fogyasztás: bár több mint 2400 kilométerre 6,5 literes átlagot írt az autó, ez egyértelműen városi értéknek tűnik, azon kívül legalább 1, de akár 2 literrel kevesebbel is el lehet lenni. [BANNER type="3"] Bár csak egy közepes, Allure felszereltségi szintű példányról van szó, minden fontos benne van, a kétzónás automata klíma, a táblafelismerő, vagy épp a 17 colos alufelni alapból, de az autó valóban nagyon kényelmes AGR első üléseket (fűtéssel, állítható laphosszúsággal), állóra fékezni és araszolni is képes távolságtartós tempomatot, első-hátsó parkolóradart és tolatókamerát, kanyarkövető Full LED fényszórókat, bőr-szövet kárpitozást, kulcs nélküli nyitást-indítást és a króm ablakkerettel kontrasztos, a sötétkék metálfényezéssel pedig harmonizáló sötétített hátsó ablakokat is kapott. És ami a legnagyobb szó: 2,5 évesen teljesen hibátlan, futóműve nem kopog, kormányzása remek, az első 10 kilométer után úgy kellett megnézzem, hogy mennyi is van benne, 20 vagy 30 ezer kilométer, pedig valójában épp a 45 ezrediket tettem meg vele. Kívülről kecses és egyedi, de mégis szinte láthatatlan a sötét színű 508-as, egy kecses kombi, amit sokan nem is ismernek, így nem is fogják tudni, mennyire jó modellről van szó. Aki pedig ezt a példányt megveszi, egyrészt igen jó vásárt csinál, másrészt egy olyan autót kaparint meg, amit ma már rendelni sem lehet, ez viszont itt van, mármint a Peugeot Minősített Használtautó programjában, aki pedig bemegy az Emil Frey M5 Centerhez, nagyjából azonnal elviheti, már amennyiben kellően gyors. Hiszen ma ez az autó 2,5 évesen jóval olcsóbb korrekt felszereltséggel és a már nem elérhető „nagydízellel és automata váltóval, mint az alapverzió újonnan. 9,99 milliós árat írtak rá, ami több mint 40%-kal szerényebb, mint egy hasonló ellátmányú új, de kisebb motoros dízelé lenne. Te melyiket választanád?
    Előző cikkRommá törték, majd bejelentették lopottnak az autót
    Következő cikkItthon még meg is bámulnák: végsebesség-teszten az Octavia II RS
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    13 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Nem tudom miért gondoljátok azt hogy a piac ezt igényli, szerintem nem véletlen hogy a SUV-k bedarálják a kombik piaci szegmensét. A családi SUV-k olyan kompromisszumot hoznak össze, amiben minden vonalon helyt állnak, és ahol a V60 pl többet kínálna ott is eleget kapok az XC60-astól.

      A svédek jelenleg mindenáron egy kombit akarnának rám sózni. Számomra viszont a V60 minden szempontból visszalépés lenne a mostani SUV XC60-asomhez képest (kivéve a dizájnt persze), így maradok a réginél, amíg kitart az XC. Ez kicsit ódivatúbb ugyan, de mégis minden tekintetben funkcionálisabb.

      • Nagyon sokan szeretnének még középkategóriás utazóautót, ami hosszú távon érezhetően takarékosabb, mint egy SUV, de egyre kevesebb márkánál van ilyen. A Peugeot esetén van, de a 2,0 literes dízellel pl már az 508 sincs.

        • Az a baj, hogy számos nagyváros nekiment a dízeleknek, így a vevők is elbizonytalanodtak. Én is minden szempontból jobban szeretem a dízelt, de ha nem tudok bemenni egy sor városba akkor kénytelen leszek mást venni. Vagy kivárok amíg a sötétzöld köd alább hagy.

          A SUV többletfogyasztása szerintem elhanyagolható normális használat mellett, gyors gugli alapján azonos motorral 3 deci a különbség.

    2. Hát én meg csak kombiban gondolkoztam, az SUV szóba sem jött. Adott áron akkora, vagy nagyobb teret kínál a kombi, sokkal jobb menetteljesítmények, vezethetőség és fogyasztás mellett. Kinek mi a fontos. Nekem nem kell fél méter hely a fejem fölött, mert nem használom semmire.

    3. Nekem is egy kombim van, már nem is tudom hányadik. Korábban volt egyterűm is, egy Picasso, mert akkor éppen azt gondoltam jónak. Van egy SUV is a családban. A Clio kombit cseréltük, de a legújabb Cilóból már nincs kombi, így a Captur lett a megoldás.
      Amúgy racionális érv nem is kell, elég az, hogy valakinek ez tetszik, a másiknak meg az, ez már elég racionális. A Picassoban én jól éreztem magam, jó volt magasabban ülni, jó volt a nagy tér. Egy SUV pedig egyesíti egy egyterű és egy kombi előnyeit, és sokaknak tetszik. Ennyi elég is a sikerhez.

      • Ebben a kategóriában az Insigniák, Passatok többsége pár ezer kilométer után már pattog, zörög. A Toyota Camryból meg pl. az összes kivétel nélkül – már a bemutató autón sem tudod a szellőzőrácsot kinyitni nyekergés nélkül.