Nem tetőcsomagtartó, nem is tyúkketrec. A fémszerkezetről egy biztos, hogy fejlesztési célt szolgál. Hogy mi lesz a lassan köröző Grand Sportból, az még kérdéses
A Veyron körül mostanában pezseg a levegő, ha a szériavégi eladások nem is pörögnek annyira, garanciális használtautóként a maga nemében igen vonzó ajánlat. Bár Bugattit venni – akár használtként is – csak igen kevesek kiváltásaga, azért sokaknál kint van a poszter a falon. Illetve ma már inkább a számítógép háttérképének rakjuk be az 1000 lóerős szupersportkocsi fotóját. Évekkel ezelőtt még arról szóltak a hírek, hogy a Galibier megvalósulhat és a négyajtós válthatja a Veyront is, de a piac úgy változott, hogy míg a szupersportkocsi újabb generációjának lenne hely, egy a konszerntárs Bentley Mulsanne fölé pozicionált nagyautó már túl sok lenne.[BANNER type="1"]
Ami a fastsportscardriver videóját elemezve biztos, hogy a Veyronban fejlesztenek valamit. Hogy ez egy utolsó széria lenne, amivel fellendítenék a tervezett mennyiségből még megmaradt mintegy 40 autó eladását, vagy már az utód, még nem tudni. A fehér autó motorja a szabad ég alatt van, de a farán hord egy fémszerkezetet, ami egyértelműen annak a jele, hogy készülnek valamire a VW legegzotikusabb márkájánál.
A képen a Veyron és a Galibier koncepció. Utóbbi valószínűleg nem készül majd sorozatban, a Veyron viszont hamarosan kaphat utódot





