hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapEz volt minden idők legdrágább autóbalesete?

Ez volt minden idők legdrágább autóbalesete?

Egy ártalmatlan előzésnek indult, jó eséllyel több százmillió forintos kár lett a vége. Két Bugatti Chiron ütközött egy teherautóval, íme a balesetről készült videó!


Az esetet minden bizonnyal egy autóbusz utasteréből örökítették meg. A felvételen jól látható, amint több Bugatti Chiron is elhúzott a jármű mellett. Ezt követően mindhárom visszasorolt a saját sávjába. A konvoj közepén haladó hiperautó megkezdte a társa és az előttük haladó teherautó előzését, azonban a másik sofőr nem számolt ezzel, és a két Chiron találkozott. Az egyik eltalálta a kamion hátulját is, amely az árokba borult.
[BANNER type="1"]


Az eset Marokkóban történt, egy helyi portál beszámolója szerint nem történt személyi sérülés. Viszont az általuk közzétett képek alapján az egyik Chiron csúnyán összetört. A szóban forgó hiperautók összértéke – óvatos becslés szerint – elméletben meghaladja a 3,7 milliárd forintot, de ezek közül csak kettő sérült. Ugyanakkor a közzétett fotókon minden bizonnyal az egyik pórul járt Bugatti egy Super Sport kivitel, amely önmagában közel 1,5 milliárd forintot kóstál. Egy biztos, a javítás nem lesz olcsó mulatság.
[BANNER type="2"]

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek