hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapEzeket az autókat viszik ki az országból

Ezeket az autókat viszik ki az országból

Van olyan autómárka, melynél minden harmadik példány záros időn belül forgalomból kivonásra kerül, s távozik az országból.


A regisztrációs adó csökkenése óta bevett gyakorlat és kerülgetett téma a re-export kérdése, azaz az itthon újonnan értékesített, majd záros időn belül forgalomból kivont és külföldre továbbadott személyautók „piaca. Jelentős, s a márkák egy része rendszeresen hőbörög is. Semelyik sem szívesen foglalkozik a kérdéssel, ugyanis negatív a szájíze. A piacvezető Opel legutóbbi szeánszán mégis elővette a témát. Nem ezzel kell kozmetikázza számait, ám érdekességként elénk tárta a DataHouse által készített táblázatot, melyekből végre kiderül, hogy az top 20 márka eladásainak hány százaléka távozik külföldre, mennyi a piac átlagos „re-export vesztesége, s miként alakul a márkák sorrendje a külföldre értékesítéstől megtisztított számokkal.[BANNER type="1"]


Van ám meglepetés, a piac egészén az első negyedévben tapasztalt 12,5%-os re-export-arány mondjuk még nem kimagasló, lesz ez még vélhetően jelentősebb is az év során, mondjuk a második negyedévben, amikor kiszállíthatják a kereskedők az év első hónapjaiban – a tavalyinál jellemzően magasabb euróárfolyam mellett – rendelt modelleket. Ugyanis minél rosszabb a forint, minél drágább nekünk az euró, a nyugat-európai vevőknek annál inkább megéri nálunk vásárolni, amit jellemzően kereskedőkön keresztül tesznek meg, s nem úgy kell elképzelni, hogy a német fogorvos eljön akár Sopronba autót venni. Csak az autószállító jön, jellemzően pótkocsis kamionnal, s viszi szép számmal az autókat nyugatra. Az első félévben értékesített, illetve újonnan forgalomba helyezett 18 586 (személy- és haszon-) gépjárműből 2 327 példányt vontak ki 1-2 hónapon belül a forgalomból. Ebben nyilván benne vannak a vásárlást követően rommá töröttek és ellopottak is, ám nagyjából pontos az adat.


Mi hajtja a re-exportot?


Miért éri meg itthon megvenni egy autót, befizetni rá a regisztrációs adót, felrendszámozni, majd a forgalomból kivonni, s futásmentesen külföldre szállítani? Mert itthon jellemzően alacsonyabbak a vételárak, mint nyugaton. Nagyon persze nem lehetnek azok, hiszen van európai árharmonizáció, amely csak 5%-os eltérést enged, de van persze akciós ár, a újautó-vásárlási kedvezmény, amivel vaskos százezrekkel csökkenthető még a harmonizált ár. De elég csak azzal számolni, hogy a 6 hónapon belül külföldre vitt autó árából visszaigényelhető Európa legmagasabb, 27%-os áfája, s a fogadó országban akár 8-9 százalékkal szerényebb áfát kell már csak befizetni, így aztán hiába harmonizáltatja az EU a bruttó árakat, bőven akad még tere az ügyeskedésnek. Az autógyártók nekünk olcsóbban adják autóikat, mert itt magasabb az adó, ám ebből is a németek – meg persze a köztes kereskedők – profitálhatnak. A németek említése nem véletlen, közelsége, de már csak piacának mérete miatt is Németországba távozik tőlünk a legtöbb új autó információink szerint.


Mely márkák autói maradnak forgalomban a legkisebb arányban?


S akkor lássuk végre, hogy milyen autóból megy tőlünk külföldre a legtöbb újonnan. Az már nem hír, hogy hozzánk a használt autók érkeznek mind nagyobb számban nyugatról, modellszinten legnagyobb számban koros 3-as BMW-k, márkaszinten Volkswagenek. Tőlünk pedig új autóként az idei év első három hónapjában az amúgy a piac ötödik helyén álló Suzuki ment legnagyobb számban külföldre lett a legnagyobb számban forgalomból kivonva. Ha csak kevéssel, de a piacvezető Ford is a piaci átlagnál nagyobb arányban értékesít külföldre, a második helyen álló Opel pedig jóval szerényebben, így a re-exporttal tisztított számoknál az Opel rögtön az élre ugrik, s néhány egyéb, az átlagosnál kevésbé külföldre értékesítő márka, a Dacia, a Toyota, a Renault, az Audi, a BMW és a Mazda is feljebb, jobb pozícióba kerül.















































































































































Teljes eladás Kivonás Belföldi eladás Kivonás aránya
Ford 2161 278 1883 12,86%
Opel 2110 66 2044 3,13%
Volkswagen 1828 289 1539 15,81%
Skoda 1691 197 1494 11,65%
Suzuki 1228 398 830 32,41%
Dacia 989 53 936 5,36%
Nissan 920 236 684 25,65%
Peugeot 916 221 695 24,13%
Toyota 916 9 907 0,98%
Citroën 721 145 576 20,11%
Fiat 616 230 386 37,34%
Kia 530 48 482 9,06%
Audi 500 9 491 1,80%
Mercedes-Benz 382 55 327 14,40%
BMW 355 5 350 1,41%
Mazda 330 2 328 0,61%
Volvo 300 3 297 1,00%
Hyundai 260 9 251 3,46%
Honda 229 2 227 0,87%



De ne csak a piaci átlagnál többet itthon hagyó márkákat, hanem a jellemzőnél többet kivonókat is említsük: élükön szám szerint a Suzuki, arányban a Fiat, náluk minden harmadik példány külföldre megy. Minden negyedik a Nissan és a Peugeot esetében is, minden ötödik a Citroënnél. A Volkswagen és a Mercedes-Benz kivonási aránya szintén átlag feletti, de nem sokkal.



Miért rossz a re-export?


Egyszeri hasznot jelent csak a hazai kereskedőknek, a szervizbe biztosan nem fognak visszajárni a külföldre értékesített autók, de hosszú távon még az árakat is felverhetik, hiszen hosszú távon a gyárak aligha fogják az elnézni, hogy a Magyarország számára megszabott alacsonyabb nettó árakból – nem hivatalos – kereskedők profitáljanak, s hozzák nehezebb piaci helyzetbe a nyugati országok dílereit. Ez pedig összességében és hosszú távon több rossz hatást hozhat, mint az, hogy most épp jó számokat tudnak felmutatni egyes márkák és kereskedők. Néhány márkánál éppen ezért nem is az összesített eladási számokat, hanem a re-exporttal tisztítottakat nézik az értékesítések értékelésekor. Ilyen például az Opel, amelynél nem véletlenül az egyik legszerényebb a kivonások aránya. Így maradhatnak életben a kereskedések, a szervizek, lehet minél nagyobb a hálózat, elégedett az ügyfél, jó az értéktartás, azaz alacsony a teljes tulajdonlási költség, ami újabb vevőket hozhat. Most akkor el is árultam a féltve őrzött üzleti titkot?

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

12 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Te miről beszélsz?
    Deviza árfolyamról volt szó.
    Hogy jön ide az, ami ráadásul hülyeség is. Maradj az autóknál szerintem. Ahhoz „mindenki ért”. A gazdaság ennél bonyolultabb és nem is ennek a honlapnak a témája.

  2. Igen, „exportvezérelt”-nek titulálják, csak ehhez a kifejezéshez ezer ággal kötődnek más kritériumok is, aminek viszont a magyar gazdaság jelenlegi szerkezete nem igazán felel meg. Tehát emiatt felzárkózás nem várható, sőt inkább az ellenkezője…

  3. Neves közgazdászok szerint a Forint még így is „túlértékelt”. Lehet persze erősebb Ft-ot is kreálni, az esetben más módon fizetjük a különbözetet. Effektíve egyre megy… Probléma oka: leépített magyar gazdaság.

  4. Statisztika, az nem más mint a számok különböző módon való értelmezése! Szánalmas, hogy mindenféle hókusz-pókusszal próbálják a valóságot elferdíteni! Egyszerű lenne a képlet! Hány magánszemély vett Magyarországon személy autót?! Mert a céges adatokat én sem venném bele a statisztikába! PONT!!!

  5. Elárulom, hogy az Opel is re-exportozik, csak azért nincs benne a statisztikában, mert a „bújtatott” formában csinálják autóbérlésnek álcázva. Újonnan alapított magyar „autóbérléssel foglalkozó” (valójában re-exportra specializálódott) cégek vásárolják meg ezeket a gépkocsikat és 3-6 hónap között kerülnek kivonásra az autók forgalomból, majd távoznak külföldre trélerrel. Tehát így nem szerepelnek ebben a statisztikában, de külföldön új autónak számítanak a 6 hónap miatt. Ennyi a „nagy” titok…

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek