Katona MátyásGyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről.
Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is.
Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
Biztos örülni fog a Golf leendő gazdája, ha az ajtó egyszer majd idő előtt megereszkedik, csak mert valamikor egy mázsás majom ugrált rajta.
A csapkodásról meg ennyit: http://www.youtube.com/watch?v=zBsPFI–muo
Ezért tessék Trabantot venni! 🙂
Ilyen ökör reklámfilmet még sosem láttam…Miért vennék egy autót, amelyik kibírja kétszer, hogy egy hamburgeres kövér ami ráugrik mint egy majom? „ha másért nem, már ezért is vennék” írja is lentebb valaki…komolyan ezért venne golfot. a hátra lévő – szerencsés balesetmentes – 25 évben hányszor lesz szükség arra, hogy egy majom ugráljon a kocsi ajtaján??? viszont annál többször lenne szükség arra, hogy a frontális ütközés után ne legyen vasforgács belőle, de az mutatvány már kevésbé tetszik a vw-nek. Hát még a benne ülőnek.
VW gyárban dolgozom, és higgyétek el mikor állítsák be az ajtókat sokkal keményebb dolgokat csinálnak vele 🙂
*levegőbe
Kicsikém, én nem hülyéztelek le, csak kértem tőled valamit, amit nem tudsz teljesíteni. Tudom én hogy kezdő troll vagy, de elég gyenge eresztés volt ez a marketinges szövegelés tőled, pláne így, hogy egy k*rva szóval sem beszéltem marketinges baromságokról. Azoknak a képeknek a linkelése látom ugyanúgy meghaladja az 50-es IQ-d képességeit, mint a szövegértés. Magadból pedig ne indulj ki, tudod veled ellentétben én nem anyucival megyek vásárolni, sőt Golfot sem fogok venni, mert egyszerűen nem kell. Van nála jobb ajánlat is a piacon. A videó-t pedig csak nálatok tahófalván írják j-vel, de ezen már nem is csodálkozok…
Nah akkor most olyan forma-formán állunk, legközelebb normális hangnemben beszélj velem ha kérhetem, mert én nem estem neked egyáltalán. Nem vagyok se kicsi butuska, azt sem mondtam hogy hú de f*sza a Golf, meg h jobb mint ez meg az, csak kértem tőled pár szájbak*rt képet. Nem hülyéztelek le egyáltalán, még csak nem is utaltam rá, ezt visszafele is elvárom. Ilyen marketinges f*szságokat pedig meg ne próbálj mégegyszer rámhúzni, sosem említettem egyet se. Egész egyszerűen annyit kértem, hogy legevőbepofázol, vagy tényleg megvannak a képek. Ennyi. Ezt olyan nehéz felfogni?
Kicsi butuska! Te mindent elhiszel, amit a TV-ben vagy egy reklám „videjóban” látsz? Sok szart hazahordhattál már utána és együtt vakartad a buksid anyuval, hogy megint megszívattak a marketingesek. Rohanj, vegyél Golfot, aztán otthon ugrálj rajta, majd menj vissza reklamálni a garis javításért és mond: „pedig láttam az usás videjóban, ott nem tört le”
Azért az valamit elmond, hogy hasonló kategóriás vagy akár nagyobb limuzinokkal „Small overlap test”-et amit linkeltél, amerikai autókkal mégcsak meg sem próbálták megcsinálni. Legalábbis én nem találtam, pedig megnéztem az IIHS oldalán vagy 15 félét.
Mutatok én is egy videót … eléggé balesetveszélyes hogy leszakad az ajtaja a Vw-nek … http://www.youtube.com/watch?v=a6GQjvTos6k és ez valós videó nem marketing kereskedő videó .
Egyébként majd mikor meg garanciális javításra viszi a kocsit az a szerencsétlen aki megvette meg majd néznek rá bután hogy nem tudják mi a baja . Vagy még jobb mikor garancia idő után jön elő a hiba és tele vágják a fórumokat azzal , hogy a németek még egy ajtót sem tudnak normálisan felszerelni .
A törésteszten meg elbukott a többi német márkával együtt!
Ezt az ajtó csapkodást bármelyik kocsi kibírja!
Engem nem győzött meg!
Akkor mutasd azokat a képeket, amik bizonyítják hogy utólagosan megerősítették az ajtókat, zsanérokat. Gondolom a saját szemeddel láttad, és nem most találtak ki őket, akkor nem lesz nehéz dolgod idelinkelni őket, mellé pedig gyári állapotú képeket csak hogy láthassuk a differenciát. Előre is köszi.
Előtte nem mutatták a karosszéria javító képeit: vad hegesztések és csavarmeghúzások, zsanér erősítések!
Mondjuk ha osszejott volna neki egy ajto letepes akkor is felrekta volna a netre a videot?
Féleszű idióta
Biztosan sokan lesznek akik ott megveszik majd az 1.4TSi-t ezek után…
Nekem meg sem fordult a fejemben, hogy akár le is szakadhatna az ajtó…:-D Bár „America”-ban bármi előfordulhat…:-D