hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapEzúttal mi úszhatjuk meg az üzemanyagárak emelkedését

Ezúttal mi úszhatjuk meg az üzemanyagárak emelkedését

E héten elmaradt az üzemanyagárak csökkenése, a következőn pedig talán emelkedésükből is kimaradunk.


Noha az előző hét piaci változása, azaz a benzin és a gázolaj árutőzsdei áresése reményt adott, hogy a júliusban három egymást követő héten is emelt üzemanyagárak végre a hazai kutakon is csökkenjenek, itthon elmaradt az áresés. Az okok között egyrészt említhető a forint dollárhoz viszonyított, hajszálnyit romlott árfolyama, másrészt az a tény, hogy a változások nem minden esetben egyezőek a piac által indokolttal, s vélhetően a júliusi, mintegy 5 százalékos áremelés is enyhébb volt a változások által szükségesnél.


Most szintén a nemzetközi árakkal ellentétes változás várható a hazai kutakon, ugyanis a nemzetközi árak ezúttal emelkedtek. A portfolio.hu információi szerint a dollárban mért jegyzésárak e héten a benzin esetében 2,8, a gázolajnál 1,2 százalékkal kerültek feljebb. Itthon mégsem várható drágulás, ugyanis a forint erősödéséből következően a dollár 2,4 százalékkal lett olcsóbb, így aztán a hazai fizetőeszközből már csupán 0,4 százalékkal kell többet adni a 95-ösért, míg a gázolajat 1,2 százalékkal olcsóbban kapjuk. [BANNER type="1"]Utóbbiakból következően hazánkban nem várható a benzin drágulása, a gázolaj ára pedig akár apadhat is, a két heti változás összegeként akár 5 forinttal is, így csökkenhet a jelenleg 424-425 forintos átlagáron kapható benzin és a jellemzően 432-433 forintos gázolaj közötti árkülönbség.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek