hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapF Astrával menekült, majd egy szekrény alá bújt a rendőrök elől

F Astrával menekült, majd egy szekrény alá bújt a rendőrök elől

Ittasan vezette az ezeréves F Astráját egy férfi, amikor nekihajtott egy rendőrautónak. Megállás helyett azonban menekülőre fogta, ám csak egy közeli fogadóig jutott, ahol egy szekrény alatt próbált elbújni. Mutatjuk, hogy mi volt még a rovásán!


Szabálytalanul váltott sávot, ezért egy másik autónak ütközött egy öreg Opel Astra a Tatát Szomóddal összekötő úton 2022. október 19-én késő délután. Az első csavar a történetben, hogy az így megsértett Skoda Octavia tetején fényhíd pihent, az oldalán pedig a „Rendőrség felirat volt olvasható, természetesen a szokásos matricázás társaságában. Mire a rendőrök felfogták, hogy mi történt, már indulhattak is a nekik hajtó F Astra után, ugyanis annak sofőrje – mit sem törődve a balesettel – szó nélkül elszáguldott.
[BANNER type="1"]


A rendőrök természetesen azonnal az Astra után eredtek, az erőviszonyok ismeretében nem meglepő, hogy perceken belül utolérték a férfit, aki egy fogadó közelében félre is állt. Ekkor jött a következő csavar a történetben: a sofőr egyszerűen kiszállt és elszaladt. Nem kellett sok idő a rendőröknek, hogy megtalálják a férfit: a helyi lakos a fogadóban rejtőzött el egy szekrény alá, itt találták meg az egyenruhások. Hamar kiderült, hogy több oka is volt a menekülésre.

Egyrészt ittas volt, amikor a balesetet okozta, emellett pedig egy bírósági és szabálysértési körözés is érvényben volt ellene.

Hab a tortán, hogy még jogosítványa sem volt, így józanul sem ülhetett volna volán mögé. A 41 éves férfi ellen az ittas járművezetés miatt eljárást kezdeményeztek, az általa elkövetett szabálysértések miatt pedig több további eljárás is indult vele szemben, természetesen mindezek után őrizetbe is vették.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek