hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapFacebook exkluzív: ki korán kel, Adamot lel

Facebook exkluzív: ki korán kel, Adamot lel

Térképre írta nevét az Opel Adam. Ma hajnalban a Facebookon tudósított élő közvetítéssel derült ki az új kisautó neve, ami voltaképp már nem volt meglepetés.





Miután már bő egy hete hírt adtunk arról, hogy a korábban Allegra, illetve Junior nevekkel illetett, Volkswagen up! konkurensnek szánt – az autobild.de által már akkor Adam névvel várt – miniautójának végleges elnevezését az Opel május 8-án fogja bejelenteni, tegnap arra is fény derült, hogy miként. Hajnali 6:30-kor indított élő, a márka nemzetközi Facebook-oldalán sugárzott videóval és mozgásának térképre vetítésével a kisautó ugyanis a beletett GPS-modul segítségével így írta térképre a nevét.


Mint villanyautóval a Balatonra utazáshoz, kellett hozzá csöppnyi perverzió, hogy a korai időpontban a félórás közvetítést – melynek legfőbb pontjai galériánkban láthatók – végignézzem, de természetesen megtettem. Az első vonal, illetve betű felrajzolása be kell valljam, nem okozott komoly meglepetést, a második, távolabbra és feljebb tolt háromszög azonban sokáig nehezen értelmezhető volt, s inkább tűnt egy újabb A-betűnek, mint önálló karakternek. Majd jött egy újabb, szintén két betűnyi távolságra tett A.


A tudósítás vége előtt 5 perccel még három A-betű látszódott, s közéjük egy-egy egyéb betű fért volna, aztán az utolsó percekben egészen gyorsan felrajzolódott az elnevezés utolsó betűje, az M, s a fura, kicsiny háromszögről rögtön kiderült, hogy az valójában D-betű. A 6:30-kor,visszaszámlálás szerint pontosan indított vetítés eredményeként 6:59-re pontosan kiolvasható lett: Adam az Opel miniautójának neve.[BANNER type="1"]



A már hivatalos elnevezés az Opelnél kétségtelenül trendet törő, ugyanis nem A-betűre végződik, ellenben a holnap, május 9-én 175 éve született cégalapító Adam Opel előtt tiszteleg. A ma hajnalban megmutatott, Frankfurtban autózott Opel csöppségről azonban, mint Szalacsi Sándor a víztárolóról, egyebet nem tudok elmondani. Mármint újdonságot, hiszen azt már megírtuk, hogy 3,7 méteres hosszal a következő, azaz E betűkóddal várható Corsa rövidített padlólemezén, idén ősszel, a Párizsi Autószalonon esedékes premier után a piacra jövőre várhatjuk kezdetben háromhengeres benzines, majd akár az Ampera utáni második elektromos hajtású Opelként. Perverzkedni tehát a ma hajnali kaland után is lehet majd még vele, bár, amennyiben az Amperához hasonlóan kiterjesztett hatótávú hibrid lesz, az elektromos autózás hosszabb távok esetén sem lesz vele extrém küzdelem.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek