Verstappen idei hetedik és pályafutása 17. futamgyőzelmét aratta
Nagyon várta már a közönség a Holland Nagydíjat, hiszen egy fantasztikus aszfaltcsík, a zandvoorti pálya tért vissza a naptárba. Valóban jó volt újra F1 versenyautókat látni itt, de ez nem egyenlő azzal, hogy a látvány különösebb izgalmat okozott volna. Kerék a kerék elleni csatából nagyon keveset láthatott a közönség, a taktikai csatát pedig a Red Bull nyerte.
Körülbelül 70 ezer fős nézősereg gyűlt össze Zandvoortban
Verstappen a hazai közönség előtt brillírozott, az élről rajtolhatott, míg mögötte a címvédő Hamilton állt a rajtrácson a második helyen. A rajtnál Verstappen megtartotta az első helyet és azonnal távolodni kezdett az üldözőitől. A Mercedes taktikai csatába próbálta kényszeríteni a Red Bull Hondát, látván, hogy erőből nem győzhetik le őket. Így a 21. körben Hamilton a boxba hajtott kerékcserére, egy körrel később követte őt Verstappen. Ekkor ideiglenesen Bottas vette át a vezetést, miközben Hamilton másfél másodperc körüli távolságból követte Verstappent, aki a 30. körre érte utol az addigra már jelentősen elkopott gumikkal köröző Bottast. Ám a finn nem tudta feltartani a holland versenyzőt, és Hamilton is egyből maga elé engedte.
[BANNER type="1"]
Már a hétvége elején látszott, hogy Verstappen magabiztosan menetel a győzelem felé
Hamilton a 40. körben állt ki újra kerékcserére, onnan visszatérve azonban pont forgalomba került, úgyhogy az egy körrel később kereket cserélő Verstappen több mint három másodperces előnnyel állt vissza az élre. Nem is adta ki a kezéből a vezetést, a célvonalon elsőként robogott át a holland szurkolók legnagyobb örömére. Mivel Hamilton csak a második lett, Verstappen átvette tőle a vezetést a bajnoki pontversenyben. A dobogó harmadik fokára pedig Bottas állhatott. Folytatásjövő hétvégén Monzában.
Hosszú kihagyás után tért vissza az F1 Zandvoortba
Végeredmény, Holland Nagydíj, Zandvoort (72 kör, 306,648 km, a pontszerzők)
- Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:30:05.395 óra
- Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 20.932 másodperc hátrány
- Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 56.460 mp h.
- Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1 kör h.
- Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1 kör h.
- Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1 kör h.
- Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1 kör h.
- Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1 kör h.
- Esteban Ocon (francia, Alpine) 1 kör h.
- Lando Norris (brit, McLaren) 1 kör h.
[BANNER type="2"]