hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapFejre, majd gumifalba állt a Toyota

Fejre, majd gumifalba állt a Toyota

Hamarosan, 15 órakor véget ér az idei Le Mans-i 24 órás, a Toyota TS030-ast hajtó Anthony Davidson bukásánál már remélhetőleg nem lesz nagyobb.


Ahogyan az az idei Le Mans rajtsorrendjéből is látható volt már, az LMP1-es kategóriában idén a hibrid és hagyományos dízel Audik, valamint a szintén hibrid pályagéppel elsőként benevezett Toyoták harca dönti el a végeredményt. Tavalyi győzelme után bölcsen látta az Audi, hogy idén csakis hibriddel rúghat labdába, az akkor a Peugeot által szorongatott németek azonban akkor még aligha sejthették, hogy idén a Toyota fogja majd őket hajtani. Loholtak is az Audik mögött a Toyoták, még a verseny negyedénél sem jártak, amikor Audi, Toyota, Audi, Toyota sorrend alakult ki az élen, mígnem a Toyotás Anthony Davidson előzés közben összeakadt egy Ferrari 458 Italiával – egészen pontosan az ráhúzta a kormányt. A Toyota égbe repült, először orrával, majd fenekével csapódott vissza a földre, majd a pálya szélén lévő gumifalba ütközött. Davidson hiába szerette volna folytatni a versenyt, autója teljesen összetört és őt is kórházba szállították hátsérülése miatt, bár szerencsére neki az információk szerint komoly baja nem esett.

Nem úszta meg baleset nélkül a másik, az ötödik helyről startoló Toyota sem, mellyel Kazuki Nakajima szó szerint kipöckölte a pályáról a Nissan Deltawinget, s bár ő tovább tudott haladni, saját maga is a bokszba kényszerült, mely időveszteséggel, végül pedig a verseny feladásával a Toyota győzelme már el is úszott, s az Audi már-már megszokottnak is mondható vezető helye azóta is megvan.
[BANNER type="1"]

Míg a délután 15 óráig tartó 24 órás futam győztesének ismét az Audi ígérkezik, a Toyota Davidson kapcsán a legnagyobb bukás címével büszkélkedhet majd, remélhetőleg nem lesz ugyanis komolyabb a verseny közelgő végéig.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek