Nem bírta a padkázást a 21 colos alufelni
Sem a Ferrari FF, sem annak az olaszországi Dolomitokba szervezett menetpróbája nem újdonság, most egy szerencsétlen malőr miatt került ismét címlapunkra az összkerékhajtású Ferrari. A négyüléses, meredek hátú, de 660 lóerős teljesítményével és 3,7 másodperces 100 km/órára gyorsításával kommersznek aligha nevezhető szupergépet az angol Car magazin újságírója, Jethro Bovingdon tette átmenetileg mozgásképtelenné. Sokan egyenesen arról írtak, hogy összetörte a csaknem 70 millió forint értékű sportautót, de ez nem igaz, mindössze egy pillanatra az útpadkára hajtott, amitől az FF mindkét jobb oldali felnije borzasztóan meghorpadt, a 21 colos abroncsokból pedig azonnal kiszökött a levegő.
Tágas, sokcélú, de a jelek szerint összkerékhajtásával is csak tükörsima aszfalton használható az FF
A két felni ára minden bizonnyal milliós tétel, a sérült kerekek ugyan nem láthatók a Car videóján, ám a szerencsétlen sofőr, Jethro Bovingdon annál inkább. Látványosan megviselte az eset, amit teljességgel megértünk. Elég munka közben egy pici figyelmetlenség és máris horribilis kár keletkezhet a tesztautóban. Mellesleg az is elgondolkodtató, hogy a kifejezetten a használhatóságát hirdető, összkerékhajtású, valós négyszemélyes, 450-800 literes csomagterű FF felnije egy az utastéri felvétel alapján nem is vészes döccenőtől meghal. Lehet, hogy nem csak Jethro Bovingdon, hanem a jelek szerint valóban könnyűre sikerült fémfelni anyagát választó mérnökcsapat is hibázott.










Kedves Rbsat!
Köszönjük az észrevételt, egy helyen mi is rosszul írtuk. Sajnos a helyesírás-ellenőrző nem ismerte és hibásnak írta a jót – mi pedig hittünk neki.
Üdvözlettel,
Katona Mátyás
Bocs az okvetetlenkedésért, de nem gallyra ment, hanem gajra.
A gajdeszra ment (jiddis) rövid alakja.
A patka pedig padka.
Mellesleg én a Ferrarim bal oldali tükrét sodortam le, de volt utángyártott kínai.
Már ne is haragudj, de miért lenne ez a Ferrari hibája? Sztem te még életedben nem vezettél olyan autót, amin nagy méretű alufelnik vannak peres gumikkal. Képtelenség olyan keményre csinálni 1 felnit, ami ilyen sebességnél az autó súlyától nem nyomódna be. 100% hogy ha nem Ferrari felni lett volna, hanem vmilyen noname, akkor szanaszét tört volna.
Milyen tesztpilóta az olyan, amelyik +patkázik egy autót??? Ez egyértelműen a sofőr hibája, ki is fizettetném vele.
Kamikazenk van igaza, egy ilyen peres guminál ekkora sebességnél ez törvényszerű.
Az meg szerintem nem véletlen, hogy a felni elhajlott. Ha nem lenne ilyen lágy, akkor a kis „döccenésnek” definiált sacc kb. 10 cm-es padka rommá törte volna a felnit, futóművet, stb. Plusz a barátunk a nyelvét elharapta volna. Az sem kizárt, hogy az autóban is nagyobb lett volna a kár.
Az a baj,hogy pontosan nem látni,mi volt a valós ok.De ha ekkora döccenéstől tönkrement,akkor mi lenne egy magyar átlag úton vele?Rá kéne dobni Niva kereket?Vagy hogyan lehetne itt közlekedni vele?Mondjuk biztos nem Magyarország a fő piac,de akkor is.
Hát ez elég nagy égés. Ráadásul nem a Car magazinnak, hanem a Ferrarinak. Szerintem ez egy jól sikerült roadtestet láthattunk. Lehet, hogy ezeket a sportautókat nem off-roadozásra találták ki, de ez azért már mégis nevetséges, hogy ennyitől kukába lehet vágni a felnit.