Szoros volt a fürdőruha és a verseny is
A fekete-fehér whiskey különleges versenyre hívta Tóth Gabit, Lolát, a Fresh lányokat: Andit és Vikit, Bebét, Horváth Tamást és Alexist a Bad Boyz-ból. A lányok a rekkenő hőségben egy kamiont igyekeztek megtisztíani a sártól, és a fiúk nehezen tudták eldönteni, hogy a Tóth Gabi – Lola páros, vagy a Fresh lányok voltak-e hatékonyabbak, pedig a csinos hírességek mindent bevetettek a nyereményért. Gabi slaggal esett neki a hatalmas járgánynak – és a versenytársainak -, míg Fresh Andi egy vödör vizet lendített meg a jó eredmény érdekében. Hosszas tanakodás után Bebéék végül igazságosnak tűnő döntetlent hirdettek a vizes – szivacsos versengésben.
A Jack-es sátorállításnál azonban szinte az első perctől fogva egyértelmű volt, hogy a Back II Black frontembere az egyetlen a trióból, aki szakszerűen nyúl az alkatrészekhez. Amíg Alexis és Tamás hiába próbálta összeilleszteni a sátor elemeit, és ügyetlenségük miatt egyik pillanatról a másikra eltemette őket a ponyva, addig Bebe otthonos kis lakot állított fel. Az erőt próbáló megmérettetés után hamisíthatatlan Tennessee whiskey-s koktélokkal hűsítették magukat a fiúk, akik bevallották, ezúttal a lányok voltak az ügyesebbek.









