Verstappen a hetedik futamgyőzelmét aratta a szezonban, karrierje során pedig a 27. versenyt nyerte meg
A rajt után óvatosan tagozódott be a mezőny, amelynek elején Leclerc, Verstappen, Hamilton, Pérez volt a sorrend, hátrébb az utolsó helyről rajtolt Kevin Magnussen (Haas) volt a legszemfülesebb, a dán pilóta hét pozíciót javított. Verstappen nem várt sokáig a támadással, már a harmadik körtől nyomás alá helyezte Leclerc-t, az őket követő Hamiltonnal szemben több mint hat másodperc volt az előnyük. A holland azonban hamar visszavett az intenzitásból, és megelégedett a tisztes követéssel. A motorelem-csere miatt a tizedik sorból indult Sainz Jr. közben erőteljesen jött fel, a pilóták alig jutottak túl az első néhány körön, a spanyol máris a középmezőnybe tagozódott.
Lecler szinte ajándékba adta a győzelmet Verstappennek
Az élmezőnyben lévők közül Verstappen ment először kerékcserére, a 16. kör után a második helyről állt ki és a hetedikre tért vissza. Leclerc-t akkor Hamilton követte tíz másodperces lemaradással, ilyen simának tűnő szituációban történt a verseny legnagyobb fordulata: a monacói az egyik kanyarban megpördült és a gumifalban végezte. Verstappen kivételével az egész mezőny azonnal a boxba hajtott kerékcserére, a biztonsági autó bejött két körre, majd szinte egy új verseny vette kezdetét. Abban a holland vb-címvédő győzelmét már senki és semmi nem fenyegette, miként mögötte Hamilton is végig magányosan autózott. Utánuk viszont Sainz nagyokat csatázott riválisaival, és sorra előzte meg a spanyol Fernando Alonsót (Alpine), aztán Pérezt és végül Russellt is, már a harmadik helyen volt, de eltaktikázta magát. Második kerékcseréjét követően a kilencedik pozícióba jött vissza az új gumikkal a hajrára, de a hátralévő tíz kör kevés volt ahhoz, hogy még egyszer érdemben beleszóljon a dobogóért zajló csatába. Alonsót ugyan még megelőzte, de a Pérez, Russell párosra már nem jelentett veszélyt. Két körrel a vége előtt Russell elhúzott a figyelmetlen mexikói mellett, aki nem tudott visszaelőzni, így felfért a dobogóra Verstappen és a Forma-1-es pályafutása 300. versenyén rajtoló hétszeres világbajnok Hamilton mögé. Folytatás jövő hétvégén a Hungaroringen.
[BANNER type="1"]
A Red Bull nagy előnnyel vezet a bajnokságban
Végeredmény, Francia Nagydíj, Le Castellet (53 kör, 309,69 km, a pontszerzők):
[BANNER type="2"]
- Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:30:02.112 óra
[BANNER type="3"]
- Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 10.587 másodperc hátrány
- George Russell (brit, Mercedes) 16.495 mp h.
- Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 17.310 mp h.
- Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 28.872 mp h.
- Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 42.879 mp h.
[BANNER type="4"]
- Lando Norris (brit, McLaren) 52.026 mp h.
- Esteban Ocon (francia, Alpine) 56.959 mp h.
- Daniel Ricciardo (brit, McLaren) 1:00.372 perc h.
- Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:02.549
[BANNER type="5"]