Számos fogyasztási verseny létezik, nagyjából mindről elmondható, hogy a hétköznapi élet, ahol egy-egy hidegindítás sokszor csupán 5-10-20 kilométerre oszlik el, sokkal zordabb az autó és így a fogyasztás számára is, ám viszonyítási pontnak az összes, adott körülmény közötti mérés remek. A brit What Car? True MPEG fogyasztási tesztje ráadásul a körülmények változásának, például a változó időjárási körülmények kizárásáért standardizált folyamat szerint, tesztpadon szimulál vegyes vezetési körülményeket. Ezen a versenyen érte el az új, összkerékhajtással is kínált Toyota Yaris Cross nemcsak az idei év, hanem az eddigi abszolút rekorder címet. Igaz, a cím elnyeréséhez az is hozzájárul, hogy a vele azonosan a Toyota negyedik generációs hibrid hajtásláncát alkalmazó, a tavalyi Év Autója címet is elnyert negyedik generációs Toyota Yaris még nem szerepelt a What Car? tesztjén.
[BANNER type="1"]
Városban akár az üzemidő 80%-ában benzinégetés nélkül autózhatunk a negyedik generációs hibriddel
Mennyi lett az eredmény? 3,91 l/100 km (60,1 mpg), amivel nagyon közel áll a gyári 3,75 literes értékhez. „Emellett a True MPG városi tesztkörén mért 103,3 mpg (2,28 l/100 km) abszolút lenyűgöző eredmény.” – avat be a díj kapcsán Steve Huntingford, a What Car? szerkesztője. „Az elismerés, valamint a What Car? teszteredményei jól mutatják, hogy piacvezető hibrid elektromos technológiánk valóban hatékony a mindennapos használat során. Így nem csak pénzt takarít meg a tulajdonosok számára a tankolás során, de kisebb a károsanyag-kibocsátása is – különösen városi környezetben. Emellett pedig öntöltő hibrid technológiánk úgy dolgozik, hogy a rendszer előnyeit könnyű kihasználni – az ügyfeleknek nem kell ahhoz igazítaniuk az életstílusukat, hogy a legjobbat kihozzák az autójukból, a vezetési élmény pedig kimagaslóan lágy, csendes és kulturált.” – kommentálta a sikert Mark Roden, a Toyota nagy-britanniai vezetője.
1 hozzászólás
Tapasztalataim szerint a CHR 1.8-as motorral tisztán városban 4 l-100km-rel elmegy.Persze csak akkor ha nem kell fűteni. Ezt mindig elfelejtik. A fűtés és a hidegben éjszakázás ( mint mostanában ) felvisz 5,8- a is 🙂 Ez is saját mérés ….
Tapasztalataim szerint a CHR 1.8-as motorral tisztán városban 4 l-100km-rel elmegy.Persze csak akkor ha nem kell fűteni. Ezt mindig elfelejtik. A fűtés és a hidegben éjszakázás ( mint mostanában ) felvisz 5,8- a is 🙂 Ez is saját mérés ….