Folytatódik a vagány smartok sorozata

    1
    1

    Emlékezzünk most kicsit a smart crossblade-re, a valaha volt legvagányabb smartra és az egyik legbevállalósabb autóra. Ma sem mindennapi, hogy egy autót utcára engednek pár centi magas szélvédővel, a crossblade viszont ilyen volt, és még rendszámot is kaphatott. 2001 óta elég biztonsági játékos a smart, mert ilyet azóta sem húztak elő, csak tanulmányautóként 2011-ben. Most pedig ismét, itt a Forease tanulmányautó, mely a crossblade és a 2011-es ForSpeed tanulmányautót idézi.
    [BANNER type="1"]
    A márka 1998-as megalapítását követően immár 20. évét ünnepelhetik és egyelőre úgy tűnik, hogy töretlenül. Az új tanulmányautó sokkal inkább hasonlít a 2011-es modellre, mint a crossblade-re, ugyanis ennek is vannak normális ajtói, nincs viszont teteje, az ülések mögé pedig két jókora bukókeret került. Teljesen egyediek a lámpák és a lökhárítók, amikből nem lehetetlen, hogy a harmadik generációs smart ráncfelvarrásakor lesz, ami megjelenik sorozatgyártásban is. A smart Forease utastere sem egyszerű, az egyedi színösszeállítás mellé egy fölső ívétől megszabadított kormányt kapott. Az új tanulmányautó az smart EQ fortwo-ra épült, vagyis teljesen elektromos, 80 lóerős és 130 km/h-val tud maximum haladni, a jövő héten nyíló Párizsi Autószalonon fogják kiállítani.

    1 hozzászólás