hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapForma-1, WTCC, drift, légipardé - mind Budapest szívében

Forma-1, WTCC, drift, légipardé – mind Budapest szívében

Néhány éve elképzelhetetlen volt, hogy május 1-je valójában autós ünnep legyen, most azonban mégis így van, jön a Nagy Futam.




Augusztus 20-án tűzijáték, május 1-jén Nagy Futam – immár harmadik éve így van ez, s a munka ünnepe idén is a motorsportokat hozza el Budapest szívébe. Az eseményen az autósport olyan ikonjai csillogtatják meg tehetségüket, mint Kimi Raikkönen, David Coulthard vagy Sebastian Loeb, de hazai versenyzőket is említhetünk, például Michelisz Norbi WTCC és Turán Frici raliversenyző is megmutatja magát és persze autóját, valamint azt is, hogy miként tud azzal menni.[BANNER type="1"]


Idén az újonnan épült Várkert Bazár is szerepet kap, ugyanis a vendégek akár egy egyedi kialakítású, exkluzív lelátón, kiemelt helyről is követhetik a lélegzetelállító autós eseményeket és a már hagyománynak számító délelőtti légibemutatókat, ahol többek között Besenyei Péter műrepülő világbajnok és Veres Zoltán káprázatos showjával hozza lázba a közönséget. Ezen kívül ejtőernyős ugrásokat és helikopter formációt is láthatnak az arra járók.



A nézők légi bemelegítését követően az aszfalté és az autósoké lesz a főszerep. A Street Parade legnagyobb szenzációja a kora délutáni órákban, 14:30 tájban érkezik, ugyanis egy világsztár, Kimi Raikkönen bemutatóját tekintheti meg a nagyérdemű. Természetesen nem ő lesz az egyedüli világszinten ismert pilóta, hisz a nézők találkozhatnak többek között David Coultharddal, a kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loebbel és a legkiválóbb magyar versenyzőkkel: Michelisz Norbival, Talmácsi Gáborral, Szalay Balázzsal, a Dakar Rali kiemelkedő alakjával, valamint Turán Fricivel és Zsiros Gabival is kezet foghatnak. A hazai drift-versenyzők pedig nem csak a nézőkhöz kívánják közelebb vinni sportjukat, amivel látványos bemutatót tartanak, hanem a többi autóversenyzőnek is megmutatják, miként kell igazán látványosan autózni.



A vasárnap a Hungaroringen futó WTCC világából Michelisz Norbin túl Stefano D’Aste, José Maria López és Tiago Monteiro is „megnézi a belvárosi pályát. Michelisz amúgy jó esélyekkel vág neki a WTCC magyar futamának: számára éppen a legjobbkor lép életbe a Citroëneket érintő súlykompenzáció, amely körönként egy másodperc előnyt jelenthet majd neki a Citroënekkel szemben. Michelisz autóján továbbá most debütálnak az új aerodinamikai fejlesztések, s ez további értékes tizedmásodperceket jelenthet számára. A Hungaroringre ingyenes buszjárat is lesz vasárnap, a nap időrendje itt látható, aki pedig nem élőben, csak a TV-ben nézné a futamokat, 13:15 élőben láthatja a Duna TV-n.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek