Ez lenne a világ legexkluzívabb szabadidő-autója?! Talán, ha nem így akarnák eladni, nem röhögnénk szembe. A hírverés persze tökéletesen sikerült és így hangos dobpergés mellett közölhető: a bőrrel bélelt, szeparált ülésekkel növelt lábterű utastérben székenkénti iPad-ek szolgálják a vevőket, akik sofőrként vagy épp a hátsó ülésen is jól érezhetik magukat
Kályhacső, kopoltyú és egyedi lámpák, nem épp az elegancia jegyében
Az angol Eterniti egy sokat sejtető skiccel még augusztus közepén harangozta be, hogy minden eddiginél exkluzívabb ötajtóst készít a Frankfurti Autószalonra, aztán a második kép már sejttette, hogy valami Porsche Cayenne alapú gépről van szó, az utolsó, szalonnyitás előtti fotók pedig már egyértelműen mutatták, az új modell lényegében csak egy Cayenne-tuningnak számít.
A Hemerát személyesen látva pedig elmondható, jobb lett volna nem a világ legfinomabb autóihoz, Bugattikhoz, Maybach-okhoz hasonlítani, ugyanis az tény, hogy egyedibb, mint a Cayenne, de, hogy kívülről finomabb lenne, azt azért nem mondanánk.
Állítólag karbonszálas műanyagok a lökhárítók, melyek közül a hátsó természetesen diffúzoros. Nem lenne jó lejárdázni
Ennek ellenére persze lehetséges, hogy lesz olyan vásárló, akinek megér majd 150 ezer fontot, azaz bő 50 millió forintot az Eterniti-féle egyediség és az, hogy az angolok Alastair Macqueen és Johny Herbert segítségével 500 helyett 620 lóerőt préseltek ki a Cayenne 4,8 literes, dupla turbós V8-as benzineséből, melynek köszönhetően a 4,7-es 100 km/órára gyorsulást 4,5 s-re tudták apasztani, a végsebességet pedig 278-ról 290 km/órára növelték. Ezáltal egyébként nem csak megjelenésével, hanem menetdinamikájával is csalódást kelt a korábbi hírveréshez mérten a szuper SUV, a szalon előtt ugyanis még 300 km/óra feletti tempót regéltek a gyáriak.









