kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapFrappáns megoldás autótolvajok ellen

Frappáns megoldás autótolvajok ellen

Fotózz Fekete Ford Fiestát címmel írt ki pályázatot egy fekete Ford Fiesta tulajdonosa. Azt ugyanis ellopták, s ő a Facebook mind népesebb hazai táborát hívja segítségül autójának megtalálásában.


Egy autó ellopása esetén nem csupán a tény konstatálása, hanem a rendőrök reakciója is lelombozó tud lenni. Rendszerint elhangzó mondat ugyanis, hogy nincs sok esély a járgány megtalálásra, illetve ajánlott azt önerőből is keresni. Joggal tehető fel a kérdés, hogy mégis miként, s erre adott frappáns választ egy pórul járt pár. Miután ugyanis ellopták a nem is túlzottan fiatal, 2008-as Ford Fiestájukat Budapest XV. kerületéből, ők a Facebookon hoztak létre egy dedikált csoportot, amely nem másról, mint a Fiestáról, s annak megtalálásáról szól.[BANNER type="1"]


Pénzdíjas fotópályázatot írtak ki, az ellopottal egyező, fekete színű, a 2008-as kiadásnak megfelelő megjelenésű, rendszámmal rendelkező Fiesták képeit várják e-mailben. A pontos játékleírás és a fotókat váró e-mail cím az említett Facebook-oldalon olvasható, nyereményként a legtöbb fotót beküldő pályázó mindenképp számíthat 20 000 forintra, aki pedig segít megtalálni az ellopott, LWB-277 rendszámú Fiestát, az 100 000 forintot kap az ígéretek szerint. Fotózásra fel tehát, drukkolunk, hogy meglegyen a Fiesta, bár megjegyezzük, hogy azt sokkal sanszosabban bontották már szét a bűnözők, mint pihentetik egy szabadtéri parkolóban.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ott van a képaláírásban:
    „A fotón láthatóval egyező, 2008-as fekete Ford Fiestát keresnek, melynek rendszáma LWB-277 volt, de ma persze messze nem biztos, hogy azt viseli”
    Szerzett valahonnan egy képet (netről, vagy fotózta stb.) egy fekete ford fiestaról, hogy ugyanilyet keres, csak az LWB-277-es rendszámmal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek