Frissített Golf 1.5-ös, turbós motorral

    5
    5

    Túl sok változás nem érte a 7-es Golfot, a frissített modell épp csak élére vasaltabb lökhárítókat és új fényszórókat kapott. Persze a sportos R-Design arany fényezése is új, talán az alapáras, futófényes index-szel ellátott hátsó LED, és a feláras, teljesen LED első fényszórók jelentik a legnagyobb változást. Érdemben bent változott, már rendelhető hozzá 12,3 colos Virtual Cockpit digitális műszeregység, valamint nagy felbontású, 9,2 colos középső multimédiás fejegység is. Az internetkapcsolat révén élő forgalomfigyelésre is képes, így a navigáció a megfelelő útra terelheti a sofőrt.
    A fedélzeten a legfrissebb vezetéstámogató rendszerek is helyet kaptak, így van például feláras adaptív tempomat és dugóban araszolásra is képes rendszer. Vadonatúj motor szintén érkezett a frissített Golfhoz, az 1,5 literes TSI Evo ACT 150 lóerőt teljesít, üzemanyag-megtakarítás céljából pedig hengerlekapcsolásra is képes. Ezzel 4,9 literes vegyes fogyasztást jósolnak, de lesz egy még takarékosabb kivitele is.
    [BANNER type="1"] Az új 1.5 TSI 130 lóerővel is elérhető lesz, valamint képes arra, amire a hibrid autók, vagyis ha teljesen levesszük a gázról a lábunkat, leállítja a motort menet közben is. Hogy a további rendszerek, mint például a villanyszervós kormánymű működjenek, nagyobb teljesítményű elektromos rendszerrel egészítették ki. Így a fogyasztása 4,6 literre adódik 100 kilométerenként.
    Nem maradhatott ki a GTI sem, a 2,0 literes TSI ezentúl 230 lóerős lesz alapból, a GTI Performance csomagos pedig 245 lóerőt teljesít, amit már 7 fokozatú DSG váltón keresztül küld a kerekekhez. Jövő héten mutatkozik be az e-Golf frissített változata, a lényegi információt viszont már elsütötték, 300 kilométeres hatótávval érkezik.

    5 HOZZÁSZÓLÁS

    1. „Külsőben sokat nem változott…”

      Az lett volna aztán a meglepetés, ha bármi is változott volna:) A „Rózsapatron-forradalom”, ugyebár…

      A VW-ek kapcsán eszembe jut az a játék, amikor két teljesen egyformának tűnő fotót tesznek egymás mellé/alá, és a feladat az, hogy meg kell keresni a különbségeket. Ezt remekül el lehetne játszani bármilyen VW-modellel és az elődjével:)))

    2. Ebben igazad van, csak az emberek ha fejükbe veszik, hogy valami nem jó, akkor nehezen változtatják meg a véleményüket, és az előítéletek alapján döntetnek. Lást a három f-betűs szabály. Már mindenki azt fújja, hogy xar a VW, és csak Japánt, vagy Koreait szabad venni. Most valószínű, hogy már tökéletesen úrrá lettek a tartóssági problémákon, de sokan mondhatják, hogy ez is csak egy tsi motor…

    3. Bármilyen fura, én azért nem mondanék róla ítéletet, bőven volt idejük rá hogy kiküszböljék a rengeteg hibát a széthulló technikájukban még akár jó is lehet főleg hogy úgy gondolom ők sem engedhetik meg maguknak azt hogy a konkurenciához vándoroljon rengeteg korábbi vásárlójuk.