Három részre osztott orrkúppal lepett meg mindenkit a Force India. A tavalyi orr is hasonló volt, szerintük 95%-ban ugyanaz a kasztni
Immáron 10. évét kezdi az autósport csúcsaként számon tartott Forma-1 világában a Force India. A privát csapat évről évre jobb tudott lenni: első, még Ferrari-motoros szezonjukban csak a tizedik helyen végeztek, tavaly már a negyedik helyet csípték el a konstruktőri bajnokságban. Nem csoda tehát, hogy nagy reményekkel vágnak neki a 2017-es F1 szezonnak, ambíciójukat a különleges kasztni is jól mutatja. Silverstone-ban, a csapatok többségének hazájában mutatták be a VJM10 versenyautót. A furcsa, három részre osztott orrkúp szépnek semmiképp sem nevezhető, ráadásul egyik korábban bemutatott autóhoz (Williams, Sauber, Renault) sem hasonlítható.
A megtört orrvonal sem túl esztétikus, a cápauszonyt kimaxolta a Force India
[BANNER type="1"]
Két főpilótájuk a megboldogult Manortól hátramaradó, korábban Renault tesztpilóta Esteban Ocon és a mexikói Sergio Perez lesz. Perez korábbi csapattársa Nico Hülkenberg volt, ám ő már a Renault-nál keresi a kenyerét. A Force India a 2017-es F1 szabályoknak próbált megfelelni a különleges csápokkal, a furán tört orrvonallal és a sík lapként egyenesen húzódó cápauszonnyal. A Force India állítása szerint a dizájn 95%-ban a tavalyi és az idei erőforrást is a Mercedes szolgáltatja. Lehet, hogy ők tudnak valamit, amit más nem? Év közben kiderül, de ezek után joggal várhatjuk mivel rukkolnak elő a nagymenők, mint a Mercedes, a Ferrari vagy a Red Bull. Még ma okosabbak leszünk, hiszen hamarosan bemutatkozik a Mercedes W08 kódnevű formulaautója.
Sergio Perez továbbra is marad, csapattársa az ifjú Esteban Ocon lesz. Azon csúnya világot éljük, amikor a temérdek profi fotós helyett, már több az okostelefon egy sajtótájékoztatón










