hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapFurgon versenytárgyalásokhoz - Brabus Viano

Furgon versenytárgyalásokhoz – Brabus Viano

Mindössze négy üléses, de high-tech kütyükkel teletömött, 426 lóerős V8-assal hajtott Vianót épített a Brabus.



Kívülről alig különbözik a mezei Vianoktól a Brabus által készített iBusiness 3D. Persze egyedi, embléma nélküli hűtőmaszk, sajátos felni és a tömegmodellénél sportosabb első lökhárító került rá. A lényeg az utastérben van, ahol bordó bőrbe varrták a műszerfalat és az üléseket, ám az igazi érdekességek a teljesen elszeparált hátsó térben találhatók. Noha csak két, a repülőgépek első osztályáról ismerős, lábtartós, elektromosan elfektethető ülés került a Viano farába, komoly konferenciák tarthatók ott, weben keresztül: a vezetőfülke válaszfalára 40 colos, azaz bő 1 méter képátmérőjű, LED-es Sony Bravia LCD TV-került – ezen jelenhetnek meg a szélesebb körű megbeszélések résztvevői. Dolgozni is kényelmesen lehet a méretes monitorral, amely mögött Mac Mini számítógép található, de van hozzá Playstation és 3D szemüveg is a teljes körű kikapcsolódáshoz. A fedélzeti wifi rendszerhez számos Apple terméket betáraztak a Vianóba, van iPod Touch, iPad és iPhone is – mindegyik szeparált rekeszben. A TV-hez digitális tuner, DVD-lejtászó és Dolby Digital hangrendszer csatlakozik.



Noha az iBusiness 3D-nek talán az is megbocsájtható lenne, ha meg sem mozdulna, a Brabus erőteljes, 3,0, 3,5 vagy 4,0 literes turbódízeleket, valamint 4,0 literes, 318 lóerős V8-as benzinest ajánl hozzá, sőt, a bemutató példányt 6,1 literes, 426 lóerős V8-assal készítette el. Ezzel az irodabusz sportautós menetdinamikával, 5,9 másodperc alatt tud 100 km/órára gyorsulni, végsebességét pedig elektronika korlátozza 250 km/óránál. Ha nem elég a webkonferencia, és mégis személyesen kell találkozni valakivel, gyorsan célba lehet érni ezzel a Viano iBusiness 3D-vel.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek