Genf 2012: 3,6 s 100 km/órára, 320 km/h tempó – tető nélkül

    0
    1
    A tavalyi Genfi seregszemlére kupéként gyúrta át a sirályszárnyú Mercedes-Benz SLS AMG-t a Hamann motorsport, idén pedig az azóta debütált vászontetős roadster került terítékre. Ezúttal sem maradt el a futómű 3 cm-es ültetése és annak áthangolása, az egyedi, légellenállástanilag optimalizált lökhárítók felszerelése. Kerültek persze küszöbök, előre 245/30 ZR 21-es, hátra 345/30 ZR 21-es abroncsok, a farra pedig kétszer kettő példányban 9 centiméter átmérőjű, a méretes felnikhez hasonlóan szénfekete kipufogóvégek.

    A motor ugyanannyit izmosodott, mint a kupé esetében, a 6,2 literes V8-as módosított légszűrővel, kipufogóval és nyilván némi elektronikai tuninggal 65 lóerővel többet, szám szerint 636 lóerőt termel, 680 Newtonméter csúcsnyomatéka pedig 30-cal licitál rá a gyárira. Ahogyan a teljesítmény, úgy a menetdinamika is a lemztetős Hamann Hawk kiadáséval egyező, a 3,6 másodperces 100 km/órára gyorsulás 0,2 másodperccel múlja alul, a 320 km/órás végsebesség pedig 3 km/órával felül a gyárit. [BANNER type="1"] Az elöl oldalanként 6-6, hátul 7-7 centiméterrel növelt sárvédőkkel szerelt, szoknyájában LED-es fényeket gyújtó Hamann Hawk Roadster nem csak menetdinamikájával, a tunigműhely által választott, kívülről inkább pirosas, belül bordós színvilágával is feltűnő jelenség lesz – ha máshol nem, a ma nyíló 82. Genfi Autószalonon mindenképp.
    Előző cikkSzép hosszú orral itt az F1 sereghajtója
    Következő cikkRäikkönen tényleg bucira veri Vettelt?
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.