Újabb fotó a Chevrolet Cruze SW, magyarul kombi verziójáról. A friss vonalakkal húzott orrban friss motorok dolgozhatnak – nem csak a puttonyosban
A hónap elején közreadott Cruze SW fotó után most szemből is megmutatták a Cruze új változatát. Jól látható, hogy a puttonyos verzió az eddigieknél sportosabb frontot kap, s a gyártó azt is megerősítette, hogy ez az új orrkialakítás nem csak a kombi kiváltsága lesz, azaz megújul a 2008-ban érkezett, tavaly ötajtóssal bővült kínálatú sorozat.
A frissítés leglátványosabb része a ma kötelező formai elemnek számító hókotrós lökhárító-kialakítás, újak a ködfényszórók, illetve fészkeik is, a dízelkínálat 1,7 literes, 130 lóerős, stop-start elektronikás, 119 g/km szén-dioxid kibocsátású verzióval bővül, s a benzinesek köre is kiegészül – 6 fokozatú manuális váltós, 140 lóerős, turbós 1,4-essel.
Nem csak elöl-hátul, középen is új a Cruze, debütál benne a 7 colos érintőképernyőjével az okostelefonok összes funkcióját megjelenítő My Link rendszer
Beltéri fotó egyelőre nincs, a középkonzol biztosan megújul, ugyanis debütál a My Link elnevezésű, Bluetooth-kapcsolatos, okostelefon-kezelőfelületként is szolgáló 7 colos érintőképernyő, melyen a rácsatolt telefon összes funkciója (navigáció, internet, stb.) és tolatókamera képe is megjelenhet. A CD-olvasó nélkül, de USB-csatlakozóval adott információs rendszer vélhetően a felhajtható képernyő mögötti (az Orlandóból és a Malibuból ismert) tárolót is beveti majd, a régi vágású vásárlók pedig a jövőben is kérhetik majd „optikaikorong-olvasóval és gyári navigációval a sorozatot.[BANNER type="1"]







