Genfben ismerhetjük meg a 2012-es Év Autóját

    1
    3
    Nem kevesebb, mint 48 éves múltra tekinthet vissza az Év Autója zsűri, ugyanis 1963-ban választották meg elsőként az Év Autóját, 1964-ben a Rover 2000 viselhette a kitüntetést. Azóta változatlan a procedúra, a ma 59 tagú zsűri elsőként 7 döntőst választ ki a nevezettek közül. Az Év Autója listájára olyan vadonatúj modelleket jelölhetnek a gyártók, amelyek legalább 5 országban, december 1-ig kínálatba kerülnek – a válogatás nélküli, a szavazók számára szeptemberben eljuttatott listáról rendszerint előbb 7 döntőst választanak a bírák, majd azok közül 25 pont kiosztásával voksolnak a számukra leginkább megnyerőre. Előírás, hogy legalább 5 modellnek kell tetszőleges számú, de legfeljebb 10 pontot adni, és az is, hogy az élen holtversenyt senki sem hagyhat. Az elmúlt közel fél évszázadban megszokhattuk, a következő esztendő Év Autóját már az év végén megismerhettük.
    Mostantól azonban változás következik be a Car of the Year, azaz az Év Autója rendszerében. A nagyobb szenzáció és a látványos díjátadó érdekében minden évben a Genfi Autószalon előestéjén ismerhetjük meg az Év Autóját. Ez bizony közel 4 hónapos elcsúsztatás, ezért a korábban megszokott határidők is módosulnak. Immár a december 31-ig (továbbra is legalább 5 országban) forgalomba kerülő modellek nevezhetők a díjra. Nem csak a végső győztes, hanem a döntősök listája is csak jövő évben ismerhető meg, konkrétan január 9-én. Míg a zsűritagoknak korábban mintegy egy hónapjuk volt az első szűrésre, ez évtől 3 hónap áll majd rendelkezésükre, hiszen a nevezett autók végleges listáját szeptember 19-én teszi majd közzé a szervezet, közülük pedig első körben december 19-ig lehet majd válogatni.
    Előzetes nevezési lista már most létezik – ez jelenleg 35 modellt tartalmaz, s jól láthatók belőle az idei év, részint még meg sem jelent újdonságai is. Kezdődhet a találgatás: vajon melyik lesz 2012-ben az Év Autója?
    Az Év Autója 2012 díj előzetes nevezési listája
    1. Audi A6
    2. Audi Q3
    3. BMW 1-es sorozat
    4. BMW 6-os sorozat
    5. Chevrolet Orlando
    6. Citroën DS4
    7. Citroën DS5
    8. Fiat Panda
    9. Ford FocusFord B-Max
    10. Honda Civic
    11. Hyundai i40
    12. Hyundai Veloster
    13. Kia Picanto
    14. Kia Rio
    15. Lancia Y
    16. Lexus GS
    17. Mazda CX-5
    18. Mercedes-Benz B-osztály
    19. Mercedes-Benz ML
    20. Mercedes SLK
    21. Opel (Vauxhall) Ampera/Chevrolet Volt
    22. Opel Zafira Tourer
    23. Peugeot 508/RXH
    24. Peugeot 3008 Hybrid4
    25. Porsche 911
    26. Range Rover Evoque
    27. Renault Twizzy
    28. Renault Kangoo Z.E.
    29. Renault Fluence Z.E
    30. Ssangyong Korando
    31. Toyota Verso S/Subaru Terzia
    32. Toyota Yaris
    33. Volkswagen Beetle
    34. Volkswagen Jetta
    35. Volkswagen Up

    Előző cikkReptéren keltett félelmet az AMG Merci
    Következő cikkLopás ellen hatásos a gravírozás?
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    1 hozzászólás

    1. Kérdés, az 59 tagú zsűri tagjai egyenként mennyire objektívek, vagy milyen mértékben szubjektívek, mik dominálnak pontjaik leadásakor, ami majd a végeredményt hozza. Mennyire fog majd később visszaigazolódni ez a végeredmény a nagyérdemű által? Korábban nagyon lelkesedtem a nyertesek iránt, ma már nem így vagyok.