hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapGTI-fanatikusok figyelem, jön a Kia pro_cee'd GT!

GTI-fanatikusok figyelem, jön a Kia pro_cee’d GT!

E hónap elején adott hírt új sportos kompaktjairól a Kia, a 201 lóerős kompakt az alábbi videó szerint Frankfurtban, a Kia európai főhadiszállása mellett már egy héttel korábban tesztköreit futotta.



Műszaki adataival e hónap elején kaptunk és adhattunk hírt először a Kia új, kompakt sportpárosáról, a három- és ötajtós karosszériával, azaz pro_cee’d és cee’d névvel is érkező GT-sorozatról. Gyári fotók helyett akkor azonban még csupán egy-egy vázlatrajz adott képet a tavasszal, a Genfi Autószalonon debütáló, majd közvetlenül utána piacra is lépő újdonságról.


Gyári képek továbbra sincsenek róla, ám „véletlenül kiszivárogtatott fotók sora, sőt, a maszkolt próbapéldányról külső-belső videó is látható már. A felvétel ráadásul a Kia sajtóközleményét megelőzően, már november végén készült, a márka európai, frankfurti főhadiszállása mellett, s a kamerát tartó Vadim Ovsiankin még vezethette is az autót.



Ízelítőnek talán ennyi elég is, a filmen látható, még erősen maszkolt pro_cee’d GT a 204 lóerős, közvetlen befecskendezésű turbómotorral, illetve az általa adott 7,9 másodperces 100 km/órára gyorsulással izgalmas lehet majd, de a már képen is látható Recaro kagylóülések ellenére utastere nem elég izgalmas, illetve az európai konkurencia erőszintjét, a Ford Focus ST 250, az Opel Astra OPC 280, a Renault Mégane RS 265 de még a Volkswagen Golf (VI) GTI 210 lóerős teljesítményét sem éri el. Mindez persze nem lesz gond, ha a cee’d GT kellően olcsó lesz, márpedig az említett konkurenseknél kivétel nélkül kedvezőbb árúnak várhatjuk a szlovákiai Zsolnán jövő tavasztól készülő három- és ötajtós sportkompaktot. Már csak az a kérdés, hogy az árelőny lesz-e akkora, hogy az európai GT-modellek fanatikusait átcsábítsa a koreai márkához.

[BANNER type="1"]

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek