hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapGyári infó: jön a Mercedes-Benz CLA Shooting Brake, magyar lesz

Gyári infó: jön a Mercedes-Benz CLA Shooting Brake, magyar lesz

Folytatódik a kecskeméti Mercedes-Benz gyár sikertörténete: a CLA Shooting Brake is csakis ott fog készülni.


Csak az év végén mutatja be a Mercedes a CLA Shooting Brake kombimodellt, de az már most publikus, hogy a négyajtóshoz hasonlóan kizárólag a kecskeméti gyárban fog készülni. A Kecskeméten ugyancsak gyártott B-osztály mellett ez már a harmadik magyar Mercedes lesz, a kompakt, keresztmotoros platformon pedig az A és a GLA mellett az ötödik modell lép majd piacra 2015. első félévében.[BANNER type="1"]


A kecskeméti gyár már ma is három műszakban dolgozik, a rastatti partnergyárral közös termelési hálózatban készíti a Mercedes-Benz kompakt gépjárműveinek új generációját. Ez a hálózat a gyáriak szerint döntő mértékben járul hozzá a kompakt gépjárművek gazdaságos termeléséhez, valamint lehetővé teszi a két gyár kihasználásának rugalmas, és mindenkor optimális vezérlését is.


Kecskeméten 2012. márciusa óta készülnek Mercedes-Benz B-osztály modellek, 2013 januárja óta gyártják itt a gyár második modelljét, az új kompakt négyajtós kupét, a CLA-t, amely kizárólag Kecskeméten készül, és innen jut el a vevőkhöz világszerte.


Az új Mercedes-Benz kompaktmodell-generáció ebben az évben is folytatta sikeres szereplését: januártól májusig bezárólag 173 318 vevő döntött a csillagos márka mellett világszerte (+24,5%). A Mercedes-Benz már a tavalyi évben is 371 399 darabbal (+ 64%-kal) több kompaktmodellt értékesített, mint az azt megelőző évben, ehhez persze az is hozzájárult, hogy tavaly debütált a CLA és év végén a GLA is. A Shooting Brake érkezésével további felfutás várható.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek