Sikeres fogadtatás esetén a Nimo elkezdi ontani a házon belül tuningolt modelleket
Nem olyan vad, mint a Juke-R prototípus, de így is rendkívül sportos a Nismo által kezelt Juke
Lehetséges, hogy mégsem volt teljesen öncélú a Juke-R kifejlesztése, bár egyelőre nem tudni, hogy az építés során gyűjtött tapasztalatokat hasznosította-e a Nissan gyári tuningrészlege, a Nismo által Tokióban kiállított Nissan Juke Nismo Concept elkészítésénél.
A tanulmány azért érdekes, mert sok koncepciótól eltérően azt az irányt jelzi, amely fele a Nismo működését a jövőben irányítani szeretnék, azaz a Nissan is elkezdi gyári tuninggal piacra dobni modelljeit, elsőként a Juke Nismót várhatjuk. Annyi bizonyos, hogy az 1,6-os turbómotor némi masszírozás után, nagyobb teljesítménnyel kerül a Juke motorterébe, és a futóművet is sportosabbá és alacsonyabbá tette a Nismo. A Juke 19 colos felniket, széles gumikat és versenyautós köntöst is kapott, melyek összességükben a modell tapadását és kezelhetőségét javítják.
[BANNER type="1"]
A tanulmány a Nismo hagyományos gyöngyházfehér fényében tündököl piros díszítésekkel, és az utasteret is a külsőnek megfelelő, sportos alkatrészekkel szerelték fel. A menetteljesítményekről és a jövőben várható további Nismo modellekről egyelőre nem nyilatkozott a Nissan.





