Vélhetően a napelemek szerelői nem az ajtókat fogják kímélni, még kevésbé a nyolcadik generációs Transitot majd 15-20 évesen vásárló kőművesek, de a tervezők szerint a gépnek bírnia kell a strapát
Talán sokan látták már a legismertebb, skandináv „Szereld magad! bútoráruház tesztgépeit, melyeknek nincs más dolguk, mint a fiókok ki-be húzogatása, hogy kiderüljön, bírja-e a rendszer az életszerű terhelést. A Ford hasonlót alkalmaz az ajtószerkezetek tesztelésére, egy vizsgálat során elemezték és rögzítették az ajtók becsapásánál ébredő erők irányát és mértékét is. A teszt során az ügyfelek 90 százaléka által kifejtett legnagyobb ajtózárási sebességet reprodukálják, s a gépek azt ismétlik – a hagyományos modelleknél 84 000 alkalommal, de a melósok által nem ritkán ütött-vágott Transit haszonjármű legújabb változata esetében 550 000 alkalommal.
Noha az idén év elején bemutatkozott nyolcadik generációs Transit Custom minden eddiginél kecsesebb, a munkát és a hétköznapi terhelést ez is ugyanúgy kell majd tűrje, mint elődei. Ezért aztán a Ford -40 és +82 Celsius fok közötti hőmérsékletet egyaránt adni képes tesztlaborjában 550 000 ajtócsapást kap. 250 ezerszer vágják be az első ajtókat, 150 ezerszer az oldalsó tolóajtókat, és ugyancsak 150 ezerszer a hátsó csomagtérajtót, hogy megbizonyosodjanak arról: az autó jól bírja majd a sok éven át tartó, mindennapos kemény használatot.[BANNER type="1"]
150 ezer nyitás-zárást kapnak az oldalsó tolóajtók
Noha az idén, a Birminghami Haszonjármű kiállításon bemutatkozott Ford Transit Custom még ez évben gyártásba kerül a Ford törökországi üzemében, Kocaeliben, az ajtócsapkodáson kívül vár még rá néhány teszt, hogy jövő év elején már a hazai kereskedésekhez is eljuthasson, s ne csak a haszonjárművek szegmensében, hanem Tourneo néven a prémiumosabb személyszállítók ellen is harcba szálljon.








