hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapGyőzni akar a magyar Citroën-csapat

Győzni akar a magyar Citroën-csapat

Hét év után visszatér a Citroën Hungária a ralipályákra, DS3 R3-assal amivel csak a bajnoki cím elfogadható a számukra.


Hét éve már annak, hogy a Citroën Hungária által a magyar ralisportban mérföldkőnek számító importőri csapat befejezte a versenyzését, amely színeiben Bútor Róbert gyakorlatilag verhetetlen volt a Saxo kit car, majd a Saxo és a C2 Szuper–1600-as változatával.


Az idén azonban újra feltámad a csapat, és egy vadonatúj DS3 R3-ast indítanak a bajnokságban. Az egykori versenyző Bútor Róbert amellett, hogy saját maga a testvérmárka, Peugeot Szuper–2000-es autójával az abszolút bajnoki címért száll harcba, vállalta a csapat irányítását. Az autóban pedig Krózser Menyhért és Lovay Miklós foglalnak helyet.


„A célunk teljesen egyértelmű: meg akarjuk nyerni a bajnokságot” – szögezte le Bútor Róbert, csapatvezető. „Az autó és Menya személyében a versenyző is abszolút alkalmas erre a feladatra.”



„A DS3-as a Team Bútor Robi műhelyében épült és én is kipróbáltam a teszten. 1997 óta versenyzem elsőkerékhajtású autókkal, amik közül messze ez a legjobb. Először is nagyon jó motor van benne, az R3-as kategóriában egyedülállóan nem kétliteres szívómotorja, hanem 1,6 turbója van, amivel 210 lóerős és 350 newtonméter a nyomatéka. Óriási előnye, hogy míg a kategóriatársak végsebessége 174 km/h, addig a DS3-as 192-vel megy. Ez főleg az olyan gyors pályákon, mint amilyen a szezonnyitó Eger Ralin lesz, szinte behozhatatlan előnyt jelent. Nagyon jó a váltója, amit a Citroën C4 WRC-jéből alakítottak ki. Elektronikus vezérlésű, a versenyző egy ujjával is képes váltani. R3-ban nincs más autóban ilyen váltó.”


„Ebben a kategóriában jellemzően utcai autókból építik a versenyautókat, ami miatt elég nehéz a súlyhatárra levinni őket. A kategória súlyhatár 1080 kg, a mi autónk 1085 kg úgy, hogy tíz kiló plusz súly van benne. Az öt kilót biztonsági tartaléknak hagytuk a kocsiban, hogy minden körülmények között a súlyhatár felett legyünk.”


„Én úgy gondolom, hogy kategóriájában a DS3-as a legjobb autó.”





Ennyi dicsérő szó után a versenyző, Krózser Menyhért már nem sokat tudott hozzátenni: „80 km-es teszten vettünk részt az autóval, fantasztikusan jó kocsi, nagyon tetszik, és alig várom, hogy Egerben mehessek vele.”


Az is sokat elárult, hogy a teszt alatt Krózser arcáról nem lehetett letörölni a vigyort, pedig tavaly még egy N csoportos Mitsubishivel versenyzett. Ahhoz képest az elsőkerékhajtású Citroën DS3 visszalépésnek tekinthető.


„Ha a kategóriát nézed, akkor visszalépés, de én mégsem érzem annak. Ma a magyar ralibajnokságban csak akkor tudsz labdába rúgni, ha mindenből a legjobb áll rendelkezésedre. A DS3 kategóriájában a legjobb autó, Bútor Robi csapata és a Citroën Hungária pedig garancia arra, hogy a legjobb háttérrel versenyezhessünk.”

Csaba
nem aktív

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek