112 méter magasra nyúlik a Ferrari hullámvasút legmagasabb pontja. A maximális pályatempó 180 km/h óra lesz, és várhatóan a gyorsulás sem lesz piskóta
Akik figyelemmel kísérik a Forma-1-es versenyeket, bizonyára már nem először hallottak az Abu Dzabiban működő Ferrari World kalandparkról. Az attrakciók annyira népszerűek, hogy úgy döntöttek, Európában is létrehoznak egy hasonló komplexumot. A spanyolországi PortAventura szórakoztató központ idén ünnepli 20 éves fennállását, itt fog megépülni 100 millió eurós költségvetésből az európai Ferrari Land.
[BANNER type="1"]
A létesítmény 75 ezer négyzetméteren terül majd el, és itt fogják megépíteni azt a hullámvasutat, melynek legmagasabb pontja 112 méter magas lesz. A legnagyobb tempó 180 km/órának ígérkezik, amely bizonyára kellően visszaadja majd a Forma-1-es fílinget. A park ünnepélyes alapkőletétele a napokban zajlott le, ahol Maurizio Arrivabene, a Forma-1-es csapatvezető és Sebastian Vettel is részt vett. Az előzetes tervek alapján 2016 végéig elkészül a park, ezt követően pedig a nagyközönség számára is megnyitják.




