hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapHamarosan kulcs nélkül nyílhat a Chevrolet Captiva

Hamarosan kulcs nélkül nyílhat a Chevrolet Captiva

A Chevrolet genfi standján továbbra is főszereplő lesz a tavaly ősszel megismert Trax mini-SUV, s mellé újabb frissítéssel állítják majd ki a Captivát.





Régi bútordarab a Chevrolet palettáján a 2006 őszén megjelent, első komolyabb ráncfelvarrását 2011 tavaszán megkapott Captiva. A hétüléses, alapmotorjával front-, amúgy automatikus összkerékhajtású, automata váltóval is elérhető szabadidő-autó tagadhatatlanul nem a kategóriája legjobbja, ám viszonylag olcsó és divatos megjelenésű.


Teszteltük itthon, barangoltunk vele Pag szigetén is, el lehet vele lenni. Apró frissítéssel tartja palettán a Chevrolet, Genfben – az egyelőre rendelkezésre álló egyetlen fotópár alapján – szolid formai újítással, új opciókkal, kulcs nélküli nyitással és indítással, fűthető hátsó üléssel fogja kiállítani.
[BANNER type="1"]
Hátul immár LED-es a lámpa, szögletes, krómozott a kipufogóvég, és egy kissé átformált a lökhárító. Elöl nem épp a terepképességek fokozására, de mélyebbre került a lökhárító alsó vonala, fölötte hálós a hűtőmaszk és új a ködlámpa. Természetesen van új színárnyalat, s friss 18 colos könnyűfém felni is.





A Captiva mellett pódiumon lesz a tavaly ősszel, a Párizsi Autószalonon megismert Trax is, melynek európai értékesítése idén tavasszal indul. Magyarországra előreláthatólag a nyáron érkezik majd meg a Chevrolet új, kis hobbiterepjárója, melyre a márka szerint atletikus, szívhez szóló forma, háromféle takarékos motorból álló választék és sportos, élénk viselkedés jellemző, mi pedig az Opel Mokka csokornyakkendősének nevezzük. Palettáján a 140 lóerős 1.4-es benzines turbó mellett az 1.6-os (feltöltő nélküli, 124 LE) benzin- és az 1.7 literes (130 LE) dízelmotor sorakozik. Manuális váltóval alapfelszerelés a Start/Stop, a Trax a Captivához hasonlóan kapható lesz front- és összkerékhajtással is, ám a hajtáslánc vélhetően motorfüggő lesz. A gazdagabban felszerelt verziók a Chevrolet MyLink, a csatlakoztatott okostelefon funkcióit, applikációit, internetes rádióját vagy navigációját is megjelenítő szórakoztató-rendszerével kápráztatják majd el a vevőket. Genfben persze ennek ellenére nem biztos, hogy a szabadidő-autók miatt lesz érdekes a Chevrolet standja, hiszen Európa számára ott debütál majd a Corvette Stingray, s a világ számára annak Cabrio változata.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek