Hamarosan láthatjuk a Pininfarina szuperautóját?

    0
    1

    Ezer lóerős villanyautót ígért az Automobili Pininfarina, amely elméletileg már jövőre már az aszfaltot koptathatja. Állítólag még augusztusban megmutatják a Monterey Car Week során az autót, márpedig ez a rendezvény augusztus 22-én kezdetét veszi. Üröm az örömben, hogy csak a potenciális vásárlójelöltek előtt rántják le a leplet a prototípusról. Azonban meg lennénk lepve, ha nem szivárognának ki róla fotók idő előtt. A nagyközönségnek ugyanis csak a 2019-es Genfi Autószalonon szeretnék megmutatni a már szériaérett változatot.
    Ez a széria persze kicsi lesz, ugyanis csupán 150 darab elkészítését tervezi a gyártó. Amit eddig tudni lehet az autóról, csak annyi, hogy szénszálas műanyagból készül majd a karosszériája, és extrém gyors lesz. Álló helyzetből állítólag két másodperc alatt eléri a 62 mérföld/óra sebességet, tehát lényegében a 100 kilométer/órát, a végsebessége pedig meghaladja a 300 km/h-át. Mindezek mellé a Pininfarina ígérete alapján több, mint 480 kilométert képes majd megtenni egy feltöltéssel.
    [BANNER type="1"]
    Néhány új skiccet is megmutattak a műszerfalról, de nem sok derül ki az absztrakt festménynek is beillő alkotásból. Látható egy rendkívül sportos kormánykerék mögötte digitális kijelzőkkel, habár a vezetőtől balra elhelyezkedő képernyő nem feltétlenül praktikus megoldás. Remélhetőleg hamarosan tényleg újabb képek és információk érkeznek az izgalmasnak tűnő villany sportautóról.