Hamarosan új arcú autómodellek kerülnek gyártásba Kecskeméten

    0
    1
    Bár tavasszal arról írtunk, hogy több kompakt sorozatától is búcsút inthet a Mercedes-Benz (lásd itt), az már teljesen biztos, hogy az egész világ számára hazánkban, Kecskeméten gyártott CLA nem lesz köztük. Ugyanis az A-osztállyal, a GLA-val és a GLB-vel karöltve már a CLA frissítésének álcázott példányai is tesztköreiket futják – dokumentálta németországi partnerünk, az Automedia kémfotósa. A 2019-ben megjelent második generációs CLA minimális frissítéseket kap, leginkább első lökhárítója, hűtőmaszkja, lámpái és csomagtérfedele módosulhat a minimális maszkolás alapján. Minden bizonnyal némiképp más logó is kerül rá, az új akár a szenzorokat is magában foglalhatja, ahogyan például a Peugeot 308 esetén is. Egyelőre nem tudni, hogy milyen frissítéseket kap a hajtáslánc-kínálat, ha egyáltalán kap. Továbbra is elérhető lesz a 302 lóerős CLA 35 és az CLA 45/45 S sorozat is, utóbbi 420 lóerős erőszinttel. [BANNER type="1"] Elektromos verzióra egyelőre nincs kilátás, bár korábban felmerült az elektromos A-osztály terve, míg a korábbi kompakt generációból a B-osztályból készült emissziómentes, az aktuálisból a GLA alapú EQA és a GLB-ből faragott EQB mellett jelenleg nincs hír további elektromos kompakt Mercedesről. Az új CLA debütálása még idén, de már 2023-as modellévvel várható.
    Előző cikkMusk ígéreténél már több is utal a Tesla Semi idei debütálására
    Következő cikkÚj üzemeltetőkhöz kerül a hazai autópályák zöme
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.