kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapHamilton otthon is győzni tudott

Hamilton otthon is győzni tudott

A Brit Nagydíjon a címvédő Lewis Hamilton egy újabb rajt-cél győzelemmel került közelebb az idei világbajnoki címhez.




A hazai közönség előtt szereplő Lewis Hamilton, a Mercedes világbajnoki címvédő pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat, ezzel egy pontra csökkentette hátrányát az összetettben csapattársával, a most másodiknak befutó, de büntetése miatt harmadik helyre szorult Nico Rosberggel szemben. Harmadikként Verstappen, a Red Bull holland pilótája futott be, aki Rosberg büntetése miatt végül második lett, de amúgy is hosszú idő után állhatott ismét dobogóra. A pole pozícióból rajtoló 31 éves Hamilton negyedszer nyert Silverstone-ban, s ez volt az idei negyedik, pályafutása során pedig már a 47. futamgyőzelme.


A heves esőzés miatt felvezető kör teljesítése nélkül, biztonsági autó mögött rajtolt el a mezőny, a Safety Car a hatodik kör kezdetén állt ki. A mezőny nagyjából fele azonnal a boxba hajtott, hogy a száradó pályára alkalmas gumikra cserélje a vizes aszfaltra való abroncsokat. Hamilton az élen maradt, mögötte Rosberg és Verstappen száguldott. Két körrel később ők hárman is friss gumikat kaptak, s ugyanebben a sorrendben tértek vissza a pályára.
[BANNER type="1"]
A 16. és a 19. kör között a mezőny nagy többségének autójára már a száraz pályára alkalmas gumikat tették fel, Hamilton megtartotta a vezető helyet, Verstappen azonban előbb a pályán megelőzte Rosberget, majd a kerékcserék során előtte is maradt.



Hamilton magabiztosan őrizte a vezető pozíciót, s egymás után futotta meg a leggyorsabb köröket, miközben Rosberg nagy energiát mozgósított, hogy visszaelőzze Verstappent. A német pilótának ez végül a 38. körben sikerült, ekkor 8,5 másodperc volt az élen száguldó Hamilton előnye. Rosberg megpróbálta üldözni Hamiltont, de a brit címvédő azonnal reagált, ismét leggyorsabb kört futott, így a célba érkezésig német csapattársának nem volt esélye utolérnie őt.


Rosberg a hajrában olyan üzenetet kapott a csapatától rádión – miszerint nem használhatja a sebességváltón a hetedik fokozatot – a technikai információért végül 10 másodperces büntetést kapott.


A vb két hét múlva a Hungaroringen, a Magyar Nagydíjjal folytatódik.



Végeredmény, Brit Nagydíj (52 kör, 307,198 km), a pontszerzők:
  1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:34:55.831 óra
  2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 8.250 mp h.
  3. Nico Rosberg (német, Mercedes) 6.911 mp hátrány + 10 mp büntetés
  4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 26.211 mp h.
  5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:09.743 perc h.
  6. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:16.941 p h.
  7. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1:17.212 p h.
  8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:25.858 p h.
  9. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:31.654 p h.
  10. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1:32.600 p h.




Leggyorsabb kör: 1:35.548 perc, Rosberg, 44. kör

Pole pozíció: Hamilton



A vb-pontversenyek állása 10 futam után (még 11 van hátra)

























































































Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Rosberg 168 1. Mercedes 338
2. Hamilton 167 2. Ferrari 204
3. Räikkönen 106 3. Red Bull 195
4. Ricciardo 100 4. Williams 92
5. Vettel 98 5. Force India 73
6. Verstappen 97 6. Toro Rosso 41
7. Bottas 54 7. McLaren Honda 32
8. Pérez 47 8. Haas 28
9. Massa 38 9. Renault 6
10. Grosejan 28 10. Manor 1



Forrás: MTI

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek