Detroitban tanulmányként állították ki, de hamarosan nagy sorozatszámban is gyártásba kerül a Nissan Leaf hajtásával felszerelt, személy- és áruszállításra egyaránt alkalmas, elektromos Nissan NV200 változat.
Orr-részén elsimították a kellemetlen turbulenciát okozó kitüremkedéseket, réseket
Akárcsak a tavalyi európai Év Autójában, ebben is negyvennyolc egységből álló lítium-ion akkumulátor csomag táplálja a 107 LE/280 Nm erejű villanymotort. Az autó orr-részét és első lökhárítóját a Leaf stílusában rajzolták át, hátul pedig mások a lámpatestek, a dobozautó aerodinamikai hatékonyságát pedig a hátsó lökhárító alján kialakított diffúzorként viselkedő élek növelik.
Kompakt méreteivel, hétszemélyes utasterével és nagyméretű tolóajtóival ideális városi személyszállító
Az utastérben kéken derengő hangulatfények utalnak a villanyhajtásra, átszabták a műszerfalat, a középkonzol tetejébe pedig tablet-jellegű érintőképernyőt helyeztek el a fő funkciók megjelenítésére és vezérlésére.
A New York-i taxitender elnyerésével a Nissannak nem kell aggódnia a darabszámok miatt, hosszabb távon pedig a villanyautózának tehet nagyon jót a világ egyik legjelentősebb nagyvárosát elárasztó elektromos flotta
[BANNER type="1"]
Az e-NV200-at már több amerikai, európai és japán városban tesztelték főleg postások, futárcégek, sőt, a modell belső égésű motorral hajtott változatával pedig a Nissan ügyes tréderei legutóbb a 13 ezer (!) autót jelentő New York-i taxitendert is elnyerték, így 2013-tól tíz éven át azokat fogja használni a metropolisz legnagyobb taxitársasága, s később jó esélyük lesz elektromos kiadásoknak is.













Eeeez igen!!!! Egyre használhatóbb elektromos járművek jelennek meg és immár a sorozatgyártás is elérkezett!
A használhatóságot nagyban növeli a belső tér, a helykínálat, a variálhatóság. 7 személyes és még szállítani is lehet vele. Itt van a jövő a küszöbön!
Köszönjük az Autónavigátornak, hogy nap, mint nap elhozza nekünk az újdonságokat!