Háromhengeres, közvetlen befecskendezésű és turbós az 1,0 literes EcoBoost
A Ford Elnök-vezérigazgatója, Alan Mulally november 9-én, azaz jövő hét szerdán a németországi Kölni Motorgyártó Üzemben indítja útjára a cég legújabb, eddigi legjobb fajlagos teljesítményű motorcsaládját, az 1,0 literes, háromhengeres EcoBoost sorozatot.
Ahogyan azt már az EcoBoost egységektől megszokhattuk, a piacra jövő év elején, elsőként a Focusban, majd a vele közös alapokra épülő C-Max, illetve a Fiesta alapú B-Max egyterűekben is megjelenő 1,0 literes is közvetlen befecskendezésű és turbós. Jelenleg a Focusba telepített verzió emissziós értékei ismertek, a 125 lóerős kilométerenként 114 gramm szén-dioxidot ereget, míg a 100 lóerős értéke mindössze 109 gramm/kilométer. Viszonyításul érdemes megjegyezni, hogy a Focus jelenlegi kínálatának 1,6 literese, 105 és 125 lóerős teljesítményével egyaránt 136 gramm/kilométer emisszióval bír, így az új alapmodellek a mostaniaknál közel 17-20 százalékkal lesznek tisztább és takarékosabb üzeműek. A 125 lóerős EcoBoost 5,0 literes vegyes fogyasztása kereken 1 literrel kedvezőbb a mostani 125 lóerősénél, 170 Newtonméteres csúcsnyomatéka pedig nem csak nagyobb és alacsonyabb fordulaton elérhető, mint a mostanié, hanem a turbó átmeneti túltöltésével akár 200 Newtonméterig is nőhet – így az új motor nem csak takarékosabb, dinamikusabb is lesz a mostaninál.
[BANNER type="1"]
Jövőre takarékosabbak és tisztábbak lesznek az alap-Focusok
Konkrét piacra lépési információk egyelőre nincsenek, de az 1,0 literes EcoBoost motorok jövő év első felében várhatók a hazai piacon is. Vélhetően kezdetben az 1,6-os négyhengeresekkel párhuzamosan kínálják majd őket, majd idővel az EcoBoost sor teljesen nyugalmazza a korábbiakat. Mivel az EcoBoost modern, közvetlen befecskendező-rendszerével, turbófeltöltőjével a korábbi motoroknál fejlettebb, az új egységek még úgy sem lehetnek majd olcsóbbak azoknál, hogy méretük kisebb, illetve gyártásuk jobban automatizált és kevesebb nyersanyagot, valamint energiát igénylő.








