Így nézett ki látványterven az iCar. Az eddigi pletykák és infók szerint félig önjáró és teljesen elektromos lesz
Az Apple ügyvezető igazgatója, Tim Cook néhány újabb információval szolgált a cég régóta tervezgetett autójával kapcsolatban, aminek a pletykák szerint frappánsan iCar lesz a neve. A kaliforniai WSJD Live eseményen tett beszédjében Cook elmondta, hogy hatalmas változások előtt áll az autóipar. Bár azt nem erősítette meg, hogy a cég valóban dolgozik egy autón, de a következőképpen vélekedett az autókról: „Amikor ránézek egy autóra, azt látom, hogy a szoftver egyre fontosabb része a jövő autójának.”
A vezető kiemelte az önjáróautó-technológia fontosságát, és hozzátette, hogy mennyire fontos a benzintől és a dízeltől az elektromosság felé tartani a gépjárművek világában. Ez persze nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a legutóbbi jelentések szerint az iCar egy elektromos autó lesz, félig önjáró rendszerrel.
[BANNER type="1"]
Cook azzal reagált az Apple terveit illető kritikákra, hogy kiemelte: a cég már letette védjegyét az autós világban az Apple CarPlay technológiával.





