hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapHazai rekord: 28 820 lóerő mosása egyetlen nap alatt

Hazai rekord: 28 820 lóerő mosása egyetlen nap alatt


Nem ma, már három hete volt az Autó, Motor és Tuning Show, amely méretét és sokszínű, temérdek tuning, új és veterán autót, valamint motorkerékpárt felvonultató tárlatával, valamint Ken Block látogatásával joggal mondható az eddigi legjelentősebb autós seregszemlének. A pénteken nyitott kiállítás legérdekesebb és legfárasztóbb napja azonban nem a látogatók fogadásakor, hanem egyel előtte, a nulladik volt. Az a nap, amikor épültek a standok, amikor még csak érkeztek a közönséget szórakoztató autók. Hiába jött egy részük tréleren vagy akár kamionban, még azok sem voltak olyan tiszták, hogy reflektorokkal megvilágítva ne tűnjenek koszosnak. Mosni tehát kellett, azt pedig lehet sokféleképp. Egy vödör vízzel és kefével, ablaktisztítóval és törlőpapírral, valamint az EZWash receptje és gyakorlata szerint gőzzel és mikroszálas kendőkkel is. Nem titok, hogy a legjobb, egyedüli karcmentes eredménnyel utóbbi kecsegtet.[BANNER type="1"]



A Tuning Show legnagyobb mosópartnereként az EZWash fogadta a legexkluzívabb autókat, 97 autó tulajdonosa döntött úgy, hogy nem küzd egyéb módszerekkel, hanem rájuk bízza autójának, jó eséllyel legféltettebb kincsének tisztítását, hogy az a lehető legszebb fényben tündököljön a látogatók számára. Ennek eredményeként az EZWash, pontosabban az EZWash Lurdy Ház csapata egyetlen nap alatt nem kevesebb mint 28 820 lóerő összteljesítményű autócsordát tisztított meg speciális, foltmentes száradású gőzrendszerével.
[urlap]
A felhozatalban olyan különlegességek is adódtak, mint Aston Martin, DeTomasso, Ford F-650 óriás pickup, Lamborghini, Porsche, Skyline, Subaru Impreza WRX, Corvette és számos Mustang, de szintén nem hétköznapi Ladák is kerültek a rongyok alá. Mint azt a helyszínen megtudtuk, a kuncsaftok zöme nem először találkozott a gőzmosással, hiszen autójára adó, igényes tulajdonosként értékes számukra a karcmentes kézi mosás, az alapos belső takarítás. Tudják, hogy nem a legalacsonyabb árat, hanem a minőségi, mindenre kiterjedő prémium tisztítást (külső mosás, ablaktisztítás, felnitisztítás, gumiápolás, porszívózás, belső műanyagok tisztítása, külső műanyagápolás, prémium wax, bogároldás, belső műanyagok ápolása, szagsemlegesítés, szellőzőrendszer tisztítása) elvárva az EZWash díja egyáltalán nem magas, sőt, kifejezetten kedvező.




Grátisz, hogy a Tuning Show-hoz hasonló gigarendezvényeken a EZWash nem csupán minőségi munkát, de kedvezményt is ad. Igaz, törzsvásárlóinak az amúgy is jár, s az is, hogy gőzzel víz- és csatornacsatlakozás nélkül is vízhordás és pocsolyatermelés nélküli a mosás. Hiszen egyetlen autó lemosására csak néhány liternyi víz kell, mely rögtön el is párolog. (Nem megfelelő szellőztetés esetén persze idővel lecsapódik a pára.)


A Tuning Show-ra természetesen az EZWash sem csupán mosni ment, hanem kiállítani is. Standjukon a gőzmosás technológiáján túl egyéb szolgáltatásaikkal, egyebek mellett a kerámiabevonattal, az ózonos szagsemlegesítéssel és a nanotechnológiás szélvédőbevonattal lehetett ismerkedni. Utóbbinak felvitelét be is mutatták az általuk vitt, gyönyörű fényét természetesen házon belüli polírozással elnyert 1965-ös Ford Mustangon.




Véletlen egybeesés, de az országúti tempónál a vizet lepergető réteget korábban mi is egy Fordon, egy sokat futó céges Focuson teszteltük. A felületkezelés során polírozással is megtisztított szélvédőn a bevonat egy különlegesen egyenletes réteget képez, melyen a szennyeződések és a víz nem tud megtapadni. Hatása (mely az alábbi videón, a szélvédő jobb oldalán látható) hosszan tart és nem kamu, neki köszönhetően autópályán normál esőben valóban csaknem mellőzni lehet az ablaktörlő használatát, de országúton és a városi 70 km/órás szakaszokon is jóval kevesebbet kell használni a lapátokat. Miként azt korábban is írtuk, a hatás, illetve a tartósság a felvitelen, sőt, még az azt megelőző tisztításon múlik, aki látta, az megtapasztalhatta, hogy mennyire alaposan végzik utóbbiakat az EZWash Lurdy Ház szakemberei. A kezelés egyébként – a mosáshoz hasonlóan nem drága – 3900 forint, melyhez féléves garancia is jár. A sokat autózók spórolhatnak vele, ugyanis az ablaktörlő mérsékelt koptatásával simán visszahozza az árát. Olvasóink közül ketten ingyen is megtapasztalhatják hatását, két szélvédőbevonatot sorsolunk ugyanis cikkünk megjelenése után egy héttel. Akinek akkor nem kedvez a szerencse, ne csüggedjen, hanem játsszon Facebook-oldalunkon az EZWash-játékkal, mellyel kéthetente 3 prémiummosást ajándékozunk.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular