hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapHazai siker: magyar igazgatót kapott az Opel asperni gyára

Hazai siker: magyar igazgatót kapott az Opel asperni gyára

Országos büszkeség lehet, hogy az Opel szentgotthárdi üzemét az elmúlt hat évben igazgató Solt Tamás még egy fokkal komolyabb pozíciót kapott az Opeltől.




E hónaptól Solt Tamás vezeti az Opel Bécs melletti, asperni üzemét. A név talán ismerős, 2010 óta ugyanis ő vezette az Opel szentgotthárdi motorgyárát, kezdte meg, s vezényelte végig annak Flex motorgyárrá, az Opel legmodernebb motorgyárává alakítását.


Ma a szentgotthárdi üzem nemcsak az Opel legmodernebb, hanem legjelentősebb motorgyára is, ahol továbbra is terv szerint fut felfelé a termelés. Tavaly 370 ezer darab motort gyártottak, az idén pedig 580 ezret terveznek. Jövőre 700 ezer darab fölé emelkedhet a termelés, a dolgozói létszám pedig 1700-ra. Egyebek mellett az új Astra K teljes motorpalettája is Szentgotthárdon készül.
[BANNER type="1"]


Az Opel asperni üzemében nemcsak a gyárigazgató új, ott a motorgyártásról – ahogyan arról nemrégiben írtunk – hamarosan teljes mértékben az erőátvitelekre állnak át. Az üzemek átalakításában, illetve a megújulási folyamatok irányításában eddig is jól vizsgázó Solt Tamás – akinek természetesen gratulálunk új pozíciójához – minden szempontból új feladatok, kihívások és persze lehetőségek elé néz.

Solt Tamás szakmai életrajza



Solt Tamás 1963. augusztus 11-én született Szombathelyen. Alap- és középfokú tanulmányait is szülővárosában végezte, majd 1987-ben a Gödöllői Szent István Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát.


A General Motors szentgotthárdi gyárában személyügyi területen kezdte pályafutását 1991-ben, majd több funkció ellátását követően 1997-től az osztály igazgatói feladatait látta el. Ezután termelő területre került: 2001-től négy éven át az Allison sebességváltó-gyár igazgatói posztján dolgozott, majd 2005-től a Gyári Szolgáltatások osztályának vezetését vette át.


Solt Tamás 2007-től Németországban, az Opel rüsselsheimi központi szervezeténél dolgozott és szerzett nemzetközi tapasztalatot, itt a termékekhez kapcsolódó tervezési feladatok irányítását végezte.


Kiküldetéséből visszatérve 2010 januárjában nevezték ki a szentgotthárdi gyár igazgatói posztjára, majd novemberben már az ő irányítása alatt indult el a gyár új, nagyszabású projektje, a Flex Motorgyár építése is.


Solt Tamás pályafutása alatt, illetve közreműködésével több nagyszabású, az Opel valamint a magyar gazdaság szempontjából is meghatározó eseményre került sor Szentgotthárdon:
  1. 1996-ban – elsőként a multinacionális cégek sorában – Solt Tamás vezetésével kezdődött meg, és fejeződött be sikeresen a kollektív szerződés tárgyalása a helyi szakszervezettel,
  2. létrejött az új Allison váltógyár
  3. elindult a motor-orsó javítás, és a váltófelújítás
  4. az Európai Gyártómérnökségen (Product Engineering) belül felállításra került a Hajtómű Program Menedzsment Iroda (Powertrain Program Management Office)
  5. az Opel/Vauxhall európai menedzsmentje 2010-ben döntött úgy, hogy az Opel Szentgotthárdi gyárába hozza három új motor-családjának a gyártását mintegy 500 millió euros beruházással több, mint 800 új munkahelyet teremtve
  6. 2013-ban további kapcsolódó beruházásokra került sor 190 milló euro értékben




Solt Tamás 2015. október 1-től az Opel Asperni gyárának az igazgatója.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

3 HOZZÁSZÓLÁS

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek