kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapHét emeletet zuhant a parkolóházból egy kabrió

Hét emeletet zuhant a parkolóházból egy kabrió

Csodával határos módon sikerült túlélni azt a zuhanást, amely során egy parkolóház hetedik emeletéről esett le BMW kabriójával a sofőr.




A Washington Post beszámolója szerint a 49 éves hölgy, Chris Bowmer autóját szerette volna leparkolni, amikor véletlenül a gázba taposott. A BMW átszakította a biztonsági huzalokat, majd földbe csapódás után egy másik járművet is eltalált. Az alábbi sokkoló felvételeken látható a pillanat, amikor az autó orral előre a talajba csapódik, ezután pedig az ott várakozó Chevrolet Tahoe hátuljának pattan.


[BANNER type="1"]


A közelben lévő építkezésen dolgozó munkások azonnal a helyszínre siettek, nem sokkal ezután a hatóságok is megérkeztek és Bowmert kórházba szállították. Ott derült ki, hogy eltört a lába, bokája és szegycsontja, ezen kívül két koponyán belüli arteriális vérzést is felfedeztek nála. Elképesztő, de ez nem az első ilyen eset ebben a texasi parkolóházban. Tavaly, Szeptember 9-én egy 24 éves férfi zuhant le SUV-jával az épület legmagasabb szintjéről. Ő szintén szerencsés volt, túlélte a balesetet.


Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek