kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapHét év után ismét Budapest Rallye - Janika az előfutó

Hét év után ismét Budapest Rallye – Janika az előfutó

A 7 év kihagyás után ismét megrendezésre kerülő Budapest Rallye 112 autó mérkőzésével, 9 főváros-környéki gyorsaságival indul ma. Ifj. Tóth János részt vesz a prológon, majd előfutó lesz.


A hazai technikai sportélethez kapcsolódó Budapest Rallye sokáig része volt az Országos Rallye Bajnokságnak, ám 2007-ben megszakadt ez a hosszú hagyomány. Nagy szó tehát, hogy idén ismét a bajnokság része a fővárosból induló futam. Ma, azaz péntek délután a Városligetben ünnepélyes rajtceremóniával 17:00-kor indul a mérkőzés, melyre 112 autó, illetve versenyzőpáros regisztrált. A körverseny jellegű prológ 18:00-kor a műjégpálya területén indul, a mezőny pedig szombaton a szentendrei Duna korzóról startol.


Ifjabb Tóth János a mai napon újra versenyautóba ül. A hétszeres abszolút bajnok a Budapest Rallye prológján (a Városligeti Műjégpályán) forgolódik majd egy Peugeot 207 S2000-essel (2,0 literes szívómotor, ~300 LE, 6 fokozatú szekvenciális váltó, összkerékhajtás) – ezúttal csakis a nézők szórakoztatására.



„Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok nagy prológmenő, de most nem is az a cél, hogy gyors legyek. Próbálok majd kilinccsel előre közlekedni, úgy, hogy a nézők szeressék, hogy jó legyen nézni” – mosolygott ifjabb Tóth, aki csak bemutatót tart, a szombati éles rajtnál már csupán előfutóként lesz ott.
[BANNER type="1"]
„Noha már két éve nem versenyzek, még nem vonultam vissza, úgyhogy igyekszem magam fitten tartani. Nem tudok ezzel kapcsolatban semmi konkrétumot mondani, de még nem engedtem el a versenyzést, szeretnék egyszer visszatérni, ha lehetőség adódik. Ezért hasznos előfutni is, hiszen most is lesz két új pálya, így legalább megismerem őket, valamikor még jól jöhet ez a tapasztalat” – mondta ifjabb Tóth, akinek több jó emléke van a Budapest Rallye kapcsán, mint ahány rossz, úgyhogy kíváncsian várja a versenynaptárba hosszú idő után idén visszakerülő viadalt.



A Műjégpályán fordított sorrendben mutatkoznak be a versenyzők, vagyis utolsóként startolnak a legjobbak. Ifjabb Tóth a mezőny előtt, majd a másodosztály és a historic mezőny, sőt az első osztály után is bemutatózik – vagyis négyszer láthatják őt a szurkolói.


Szombaton Szentendre központtal zajlik a viadal – a Duna korzón építik fel a szervizparkot. Az összességében 450 kilométert futó mezőnyre 9 gyorsasági szakasz vár.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

7 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Az rendben, hogy nincs belépődíj egy-egy versenyre, de éppen ezért más az üzleti modell, vagyis elsősorban a reklámokból, hírdetésekből kellene pénzt csinálni, Ha a tévé, újság, internet többet foglalkozna vele, akkor drágábban lehetne értékesíteni a hirdetési felületeket.

  2. Nem vagyok egy nagy rally rajongó, sem szakértő. De valahogy az az érzésem, hogy az utóbbi néhány évben a médiában nem hallunk annyit a rallyról, mint korábban pl. 10 évvel ezelőtt. Régen azért mindig volt egy-egy bejátszás a sporthírekben, mindig tudtuk – még ha nem is követtük – hogy hol lesz éppen a bajnoki futam, híreket kaptunk az eredményről is. Mintha az újságok és az internet sem írna annyit a rallyról. Úgy tűnik csak a tematikus weboldalak maradtak, és egy-egy tévéműsor, ami vagy éjfélkor kezdődik, vagy valamelyik kis kábelcsatornán tűnik fel, rosszabb esetben a kettő egyszerre.
    Nem tudom, hogy a versenyeket mennyien látogatják mostanában, korábbi munkahelyemen volt két kollégám, akik a 90-es évek végén, 2000-es évek elején rendszeresen jártak versenyekre, egy ideje ők sem járnak (lehet csak megöregedtek? :).
    Tóth János az említett időszak magasan legjobb versenyzője volt. Nem lepődnék meg, hogy ha autóba ülhetne, akkor leiskolázná a mezőnyt. Nem is értem miért nincs csapat? Nincs rá pénz? Egyik szponzor sem lát lehetőséget benne? Nem igazán értem.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek