Heten, mint a gonoszok? Opel Zafira Tourer teszt

Az Opel egyik legfőbb idei újdonságának számít a Zafira Tourer, mégis szinte régi ismerősként tekinthetünk rá, hiszen tavaly ősszel, nemzetközi menetpróbáján méretes kört tehettünk meg legerősebb dízelével, s azóta már járt nálunk 140 lóerős 1,4 literes, Start/Stop rendszeres turbós benzinesével, négy kerékpár hordozására is képes FlexFix bringatartóval is a már-már középkategóriás méretű egyterű. Ezúttal a legerősebb dízellel, automataváltóval és a tesztautóktól megszokottan magas, de azért még nem mindent tartalmazó ellátmánnyal, s egyébként a korábban vendégeskedett benzinesnél mindössze 350 ezer forinttal magasabb árcímkével érkezett.




A „csupán” 10 394 000 forintért kínált egyterű persze nem épp a magyar realitásban elérhető családi autó, de meg kell hagyni, az első generációs, 1999-ben megjelent Zafiránál 34, a 2005-ben jött másodiknál 19 centiméterrel hosszabb egyterű túl is mutat a családi autó fogalmán. Akik kedvezőbb árért keresnek egyterűt, azok számára továbbra is a Zafira B az alternatíva, s a méretesebb, stílusosabb, prémiumosabb kiadást áhítóknak szól a Zafira Tourer. Így pedig már rögtön más a fekvése az amperás fényszóróival és bumeráng alakú lökhárítóbetéteivel, valamint insigniás, astrás oldaldomborításával az Opel mai arculatába a lehető legszervesebben illeszkedő, 4,66 méteres hosszával már-már középkategóriás méretű egyterűnek.

[BANNER type="1"]




A Cosmo, azaz csúcsellátmányú tesztautó szélein bőrkárpitozású ülései, barna bőrbetétes ajtókárpitjai és színben ahhoz passzoló műszerfali betétei első pillantásra is meghatározzák a prémiumos hangulatot, amit csak fokoz a 117 000 forintért fűthető kormánykerék, vagy a pontosan, gyorsan útba igazító, magyar menürendszerű 346 000 forintos SD-kártyás navigáció. Az első utasok feje fölé húzódó panoráma-szélvédő és vele együtt 305 ezer forintért adott, ugyan nem nyitható, de elektromos rolóval árnyékolható panorámatető olyan tétel, amiről kár lenne lemondani. Az utastér egyébként nem csak látványával, kényelmes üléseivel és temérdek tárolórekeszével is partner a hosszas utazásokban. A hátsó ülések a középső üléssorban is egyenként tologathatók, opcióként a középső szék könyöklővé hajtható, úgy a szélsők az utastér közepe felé és még hátrébb tolhatók. Utóbbival valóban luxuslimuzinokat megszégyenítő hátsó lábtér alakítható ki, az opció az öt üléssel is bőséges középső sori lábtér alapján kissé öncélúnak tűnik. Jó pont, hogy a padló sík, s azon sem kell összeveszni, hogy az ülőfelület meddig kié, a székek ugyanis különálló egységek. A középső keskenyebb, mint a két szélső, gyereküléshez ideális lenne, de Isofix csatlakozó sajnos sem ott, sem a leghátsó, egyenként a padlóból kihajtható helyeknél sincs.


Hét felnőttet a Zafirába ültetni sajnos ugyanúgy gonoszság, mint a legtöbb kompakt egyterűbe, ha ráadásul a leghátsó sorba is szuszakolunk utasokat, a középső sor lábterét is rövidíteni kell. Hiába marad még egészen tisztességes 152 literes csomagtér a Zafira hét ülése mögött, hét utasnak csak kifejezetten rövid távokra ajánlható. Ötnek azonban akár hosszú utazásokhoz, temérdek pakkal is ideális. Úgy ugyanis kellően tágas az utastér, ami mögött még 710 liternyi, hatalmas térbe lehet pakolni. Két felnőtt pedig lakóautónak is használhatja a Tourert, a hátsó ülések lehajtásával 185 cm hosszú, síkpadlós, 1792 literes raktér áll rendelkezésre, amiben akár aludni is lehet.




Mégsem valószínű, hogy jellemző lesz az autópálya-parkolókban alvó zafirások látványa, melynek oka egyebek mellett, hogy utazni kifejezetten kellemes és csöppet sem fárasztó vele. Noha a 2,0 literes, 165 lóerős dízel hidegen kissé kerregős, bemelegedve egészen csendesen jár – városon kívül hangja gyakorlatilag nem hallható. Bár a Zafira méretes autó, zaja jól megtervezett hangszigetelésének köszönhetően minimális, még az autópályás 130 km/órás utazótempó is csendes vele, a váltó hatodik fokozatában ott amúgy nem egész 2200/perc a motor fordulatszáma. Kifejezetten sportos menetteljesítményeket nem szabad várni, a Tourer bő 1,8 tonna, de a 165 lóerő, illetve az átmeneti túltöltéssel akár 380 Newtonméteres, ráadásul alacsony, 1750 1/perc fordulattól elérhető csúcsnyomaték még teli utastérrel is tisztességesen tud gyorsítani. Bár a váltó alapvetően kulturált – finoman kapcsol és motorféküzemet is magától tud, lassúsága miatt támadható. Sport módot nem a váltónál, hanem az opciós Flex Ride futóművel lehet kapcsolni. Az egyébként kicsit mindenre – gázreakció, kormányrásegítés, váltóvezérlés – is hat, s még a műszerfalat is pirosra színezi, de valódi sportkocsit természetesen nem készít.




Nem is baj, a Zafira Tourer legfőbb előnye kényelme, még a 235/40 R19-es, extrém alacsony oldalfalú abroncsokkal is megdöbbentően jól csillapít az elöl MacPherson, hátul Watt rudas, csatolt lengőkaros felfüggesztés. Az osztott első tetőoszlopokkal a kilátás is egészen jó, hátrafelé pedig segít(het) a tolatókamera és a holttérfigyelő rendszer. A robotpilóta-érzést távolságtartós tempomat és még annak bekapcsolása előtt követési távolságra figyelmeztetés fokozhatja nem is drágán, táblafelismerővel együtt 254 ezer forintért. Ha a Tourert azzal is felszerelik, nem csak bőséges helykínálatú, hanem a ma elérhető elektronikákkal a vezetést leginkább megkönnyítő, kényelmes hosszú távú utaztató lehet, üzleti és családi célokra egyaránt nyugodtan bevethető, fogyasztása azonban csúcsdízellel és automata váltóval az ígért 6,0 helyett 7,0-7,5 l/100 km környékén reális. Nálunk 7,2 l/100 km tesztátlag adódott, ráadásul úgy, hogy autópályán inkább csak 120, mintsem 130 km/órával mentünk, igaz, városban is sokat autóztunk. Ha azonban a korábbi, benzines Zafira Tourer és az automata dízel között kellene választani, ezúttal nem az Insigniában imádott benzines, hanem az öngyújtós mellett tennénk le voksunkat.