kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapHétvégén WTCC Marokkóban, most te is mehetsz egy kört!

Hétvégén WTCC Marokkóban, most te is mehetsz egy kört!

A hétvégén, Marokkóban folytatódik a FIA Túraautó-világbajnokság (WTCC). Michelisz Norbi már a hivatalos edzés előtt bejárta a pályát.




Tessék hátradőlni, az öveket képzeletben bekapcsolni, és indulhat a videó, vagyis az autó. Az alábbi videóban Michelisz Norbert mellé ülhetünk be a pályabejárásra. Sőt, igazából nem is az utas, a sofőr, Michelisz Norbi szemszögéből tapasztalhatjuk meg, milyen is teljes gázzal száguldani a szűk marokkói versenypályán, miközben az üvöltő motor hangja tölti be a pilótafülkét.


A videóban a WTCC egyetlen magyar versenyzője, Michelisz Norbert kommentálásával ráadásul meg is ismerhetjük a villámgyors kör keretében a különleges pályát, ahol, az előzetes nevezési lista alapján ezúttal 19 versenyző fog rajthoz állni.
[BANNER type="1"]
A Zengő Motorsport és Michelisz Norbert immár ötödik alkalommal versenyezhet a marokkói utcai versenypályán. Az eddigi eredmények felemásak voltak hiszen Norbi az első évében a SEAT-tal bejutott a Q2-be és mindkét versenyen pontszerző helyen ért célba. A 2012-es versenyhétvégén azonban a BMW-vel nem jutott be az időmérő edzés második szakaszába, az első versenyen mégis sikerült a pontszerzők között végeznie. 2013 pedig autója még a gyerekbetegségeit nyögte és Monteiro berepülő féktárcsája sem javította Michelisz és a csapat esélyeit. Tavaly az első futamon elment a szervója, ami nagyon megnehezítette a Civic vezetését, emiatt pedig az emlékezetes másodikon már rajthoz sem tudott állni – a holland Tom Coronel autója annyira összetört Bennánival történt ütközés során, hogy a következő, francia versenyhétvégén nem tudott elindulni. Reméljük, idén több szerencséje lesz.

A péntek délutáni teszt után szombaton délelőtt szabadedzés (élőben a fiawtcc.com oldalon), délután időmérő, vasárnap délután pedig következnek a futamok, 16:50-től az Eurosport 2 csatornán élőben közvetítve.


A hétvégén Forma-1 is lesz – Bahreinben. Az F1-szabadedzés szombaton 16:45-től élőben a Duna TV-n, vasárnap pedig ugyanott 16:30-tól következik a futam. A bajnokságot egyelőre háromból két győzelemmel a címvédő Lewis Hamilton vezeti. A motorsport-rajongók pedig döntés elé kényszerülnek, hogy vasárnap a WTCC-t vagy a Forma-1-et nézik-e élőben.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek