Hétvégi programajánló az autóbuszok szerelmeseinek

    0
    1
    A Közlekedési Múzeum a tavalyi nagy siker után idén nyár végén is megrendezi Ikarus MiniFeszt elnevezésű programját. Augusztus 27-én és 28-án 10 és 18 óra között a magyar buszgyártás talán legmeghatározóbb képviselőjének különleges járműveit láthatják az érdeklődők Kőbányán, az Északi Járműjavító Dízelcsarnokában. [BANNER type="1"] A programra legendás buszok érkeznek a BKV Zrt-től, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt-től és magánszemélyektől is. A Múzeum járművei közül megtekinthető lesz a híres Faros Ikarus, illetve a 211-es és a 311-es típus is, ráadásul a nagyközönség számára most először lesz látható egy az utakról még napjainkban is ismerős Ikarus 256 autóbusz, melyet a tejes restaurálás jelenlegi fázisában mutatnak meg a nagyközönségnek. A kétnapos programban továbbá szerepelnek interaktív tárlatvezetések, ahol a látogatók mások mellett megismerhetik a múzeum gyűjteményéből kiállított, 1926-ban készült Ford T-modellt és ellátogathatnak egy igazi hidegháborús bunkerbe is. Emellett szakmai beszélgetéssel, a legkisebbeket érdekes gyerekprogramokkal várják a szervezők a kitűző-gyártástól a tetoválás-készítésig. [BANNER type="2"] A fesztivált színesíti továbbá összesen 40 méternyi vasúti terepasztal is, mely a rendezvény után is látható lesz az Északi Járműjavítóban egészen szeptember 4-éig. A különleges Ikarusok mellett a látogatók megtekinthetik a Múzeum “Volt egyszer egy Északi… a történet folytatódik” és a “Meg nem épült Budapest” című időszaki tárlatait is. Az eseményen az időszaki kiállításra váltott, adott napra érvényes belépőjeggyel lehet részt venni, amely a Közlekedési Múzeum weboldalán keresztül online vásárolható meg.
    [BANNER type="3"] Forrás: Közlekedési Múzeum
    Előző cikkA spanifer mindent elbír? Akár egy kamiont is, de nem ajánlott!
    Következő cikkVajon meg szabad venni az alapverziót? Megnéztük!
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.